Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket – közölte a Profession.hu az MTI-vel. Az állásportál felmérése szerint a munkáltatók 52 százaléka tervezi, hogy jövőre többet fizet az alkalmazottainak.
Az emelés átlaga 8 százalék, tízből heten az összes munkavállalónak ennyit adnának pozíciótól és teljesítménytől függetlenül.
A bérfejlesztést a piaci környezet változásai mellett többek között a munkaerő megtartása indokolja, az utóbbi évek során belföldön ugyanis jelentősen csökkent a betöltetlen állások száma – írták.
2023 óta figyelhető meg az a folyamat, hogy a cégeknek kicsivel több mint a fele fizetésemelést tervez a következő évre. 2024-ben 54 százalékot mértek, de a végleges arány a 70 százalékot is meghaladta. A bérnyomás erősödését jelezheti emellett, hogy a vállalatok 48 százaléka ad béren kívüli juttatást is, ezt ugyancsak 8 százalékkal tervezik emelni jövőre a visszajelzések alapján – tették hozzá.
Orbán Viktor bejelentette a jövő évi minimálbér-emelés mértékét
A miniszterelnök közölte: 2026-ban a minimálbér 11, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal nő, ezzel 700 ezer család jövedelme emelkedik. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem