Sikeres volt a kormány egyeztetése a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ), aminek eredményeképpen egy 600 millió forintos pénzügyi alap jött létre a nehéz élethelyzetbe került családok támogatására – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. Hankó Balázs elmondta: a kormány a pénzügyi alap létrehozását az olyan váratlan élethelyzetek kialakulására tekintettel kezdeményezte, mint valamelyik vagy mindkét szülő váratlan halála, vagy munkaképességének, keresőképességének elvesztése.
Elmondta, az összeget a Magyar Államkincstár kezeli majd, ez az alap azon családok rendelkezésére áll majd, amelyeknél ezek a méltányossági okok az elmúlt két évben fennálltak – mondta a tárcavezető, és hozzátette, ez a pénzügyi keret a következő évben is rendelkezésre fog állni.
A magyar állam az ilyen nehéz élethelyzetekben a babaváró hitel kamatának elengedését vállalja.
A babaváró támogatás legfeljebb 11 millió forint összegű kamatmentes kölcsön, amelynél 35 évre emelték az édesanyák korhatárát, az első gyermek megszületése után pedig 3 évig nem kell törlesztőrészletet fizetni, a második gyermek esetén a tartozás 30 százalékát, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes tartozást elengedik.
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt hangsúlyozta, adódhatnak olyan rendkívüli élethelyzetek, amikor mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, ezért a bankszövetség, a pénzügyi szektor 480 millióval járult hozzá ehhez a 600 milliós alaphoz. Hozzátette, a MABISZ-szal együttműködve olyan összetett biztosítási-pénzügyi konstrukciókat alakítanak ki, amely valamennyi lehetséges élethelyzetet lefedi.
Holló Bence, a MABISZ elnöke hozzáfűzte: az életbiztosítások fontossága most egy jó apropót kapott. Elmondta, hogy a MABISZ a pénzügyi alaphoz 120 millió forinttal járult hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából