Nőtt a vagyonjogi tudatosság a házasulandók körében, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre felkészültebben rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a párok és a házastársak.
Az adatok szerint az elmúlt időszakban évről évre nagyjából ugyanannyi házassági vagyonjogi szerződést kötöttek közjegyzők közreműködésével. Ám figyelembe véve, hogy eközben az esküvők száma folyamatosan csökkent - 2021-ről 2024-re mintegy egyharmadával -, ez azt jelzi, hogy arányaiban nő a vagyonjogi tudatosság a házasok vagy házasságot tervezők körében - mutatott rá a kamara.
A legtöbb szerződő újraházasodó
Leggyakrabban azok kötnek házassági vagyonjogi szerződést a közjegyzők tapasztalatai szerint, akik egy válás után újraházasodnak. Ezzel a lépéssel ugyanis le tudják választani a korábbi házasságukban keletkezett vagyont és adósságokat az újtól. Emellett azt is befolyásolni tudják, hogy mi és hogyan kerül a hagyatékukba, ami különösen fontos lehet, ha a házastársaknak több kapcsolatból született gyermekük.
A fő szabály szerint a házastársak közös vagyonába azok a vagyontárgyak tartoznak, amelyeket a házassági életközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. Különvagyon marad ugyanakkor többek között az a vagyon, amellyel valamelyik fél a házassági életközösség kezdetén már rendelkezett, illetve az is, amit a házasság alatt örököl vagy ajándékba kap.
A házassági vagyonjogi szerződésben azonban akár teljesen felül lehet írni a törvényi szabályozást - hívták fel a figyelmet a közjegyzők. Meghatározhatják a felek például, mi tartozzon a közös vagyonba, mi maradjon különvagyon, és hogyan viseljék az egyes vagyoni terheket.
Biztonságot ad a vállalkozóknak, hitelfelvevőknek
Tipikus oka a vagyonjogi szerződés megkötésének, ha az egyik vagy mindkét fél cégtulajdonnal rendelkezik, többgenerációs családi vállalkozás tagjai, több vagy jelentős értékű ingatlanjuk, egyéb értékes ingóságuk van. Ilyenkor a vállalkozást, az autót, a bank- és értékpapírszámlákat is gyakran nevesítve teszik a különvagyon részévé.
Ugyanakkor sokan élnek az általános és teljes vagyonelkülönítéssel is, hogy a házasfeleknek ne keletkezzen egyáltalán közös vagyonuk. Különösen gyakori ez mozaikcsaládok esetén.
„Kevesen tudják, hogy a vagyonjogi szerződés nagyobb biztonságot nyújthat a házastársaknak, mert egyes tartozások esetén megóvhatják vele a családi vagyont” – hangsúlyozta Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Rámutatott, hogy a szerződés nemcsak a vagyon, hanem az adósság elkülönítésére is szolgál, hiszen egy vállalkozói csőd vagy egy vissza nem fizetett céges hitel bizonyos esetekben a házastársi közös vagyont is érintheti. Azonban ha egy szerződés pontosan rögzíti, mi számít közös vagyonnak és mi különvagyonnak, az egy későbbi tartozás esetén segíthet megóvni a másik házastárs vagyonát.
Akkor is hasznos a vagyonjogi szerződés, ha valaki az előző házasságban közösen vett fel hitelt egy lakásra: ilyenkor ugyanis a kölcsön visszafizetéséért alapesetben mindketten egyetemlegesen felelnek, még az új házastárssal közös vagyonnal is. Ezért az érintett félnek célszerű lehet ezt vagyonjogi szerződésben rendeznie, hogy a korábbi kapcsolatából eredő kötelezettségek ne keveredjenek az új házasság vagyoni viszonyaival.
Ha valaki házasságban él, de egyedül vesz fel egy lakáshitelt és a házastársát nem vonja be adóstársként, akkor a bank is feltételnek szabhatja a házassági vagyonjogi szerződés megkötését, amelyben meghatározzák, hogy a hitelből megszerzett az adós különvagyonába tartozik. A közjegyzői tapasztalatok szerint 2025-ben, az Otthon Start program indulását követően több ilyen ügyben is kértek közjegyzői közreműködést.
Be kell jegyeztetni
Egy házassági vagyonjogi szerződés harmadik féllel, például egy bankkal szemben csak akkor hatályos, ha bejegyezték a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába, vagy a házastársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés létéről és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett. A bejegyzést a házastársak, illetve élettársak személyesen és közösen kérhetik a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerint illetékes vagy a szerződést közjegyzői okiratba foglaló közjegyzőtől. Fontos tudnivaló, hogy nemcsak a frissen kötött, hanem a régebbi házassági vagyonjogi szerződéseket is be lehet jegyeztetni.
Miként az érvényességhez az is elengedhetetlen feltétel, hogy a szerződést mindenképpen közjegyző vagy ügyvéd közreműködésével kell megkötni: az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen lesz, ha azt tanúk is aláírták. Ez biztosíték arra, hogy mindkét fél akarata érvényesüljön, és biztosan tudatosan, befolyásmentesen hozzanak döntést a vagyonukról - hívták fel a figyelmet a közjegyzők.
