BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Macskajaj: egyre rosszabb a menhelyek helyzete, több állat marad árván

Romlott a menhelyek gazdasági helyzete és a korábbinál jóval kevesebb állatot fogadnak örökbe – közölte a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ).

2023. október 11. szerda, 17:35

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 42 civil szervezetet tömörítő szövetség közölte, hogy korábban évente 30-50 százalékos volt az örökbefogadás aránya a menhelyekről, ez azonban az elmúlt években jelentősen csökkent.

A szövetség 36 menhelyén egy időben 5 ezer kutya és 1500 macska ellátásáról gondoskodnak. A tagok a gazdálkodásukat főként az egy százalékos szja-felajánlásokból és tárgyi adományokból biztosítják, azonban csak kis mértékű állami segítséget kapnak. Megjegyezték, hogy tavaly nyáron 500 millió forint keretösszegű pályázat állt rendelkezésre a szervezetek számára, melyből a szövetség 15 tagszervezete összesen nagyjából 40 millió forintot kapott.

Tavaly megugrottak az energia-, ellátási és állatorvosi költségek is, emiatt 2023 májusára a menhelyek tartalékai elfogytak, fennmaradásukat az állampolgárok támogatásának köszönhetik – közölte a MÁTSZ.

Hozzáteszik, hogy jelentősen romlott az állatvédelem állapota az országban. Szerintük az állampolgárok tudatosságának növelésével, hiteles szakemberek képzésével lehetne ezen segíteni, továbbá ha már az általános iskolai oktatásba is beemelnék az álaltvédelmet.

A Magyar Állatvédők Országos Szervezete Egyesület (MÁOSZ) arról számoltak be, hogy hetente 1-2 kutyát tudnak örökbe adni, miközben a menhelyekre egyre több állat kerül be. Álláspontjuk szerint még nagyon sok feladatot kell elvégezni ahhoz, hogy jól működjön az állatvédelem, amihez már óvodás kortól el kellene kezdeni a felelős állattartás bemutatását, az állatvédelem oktatását.

Az állatvédelmi civil szervezetek kiemelt feladatuknak tekintik a minél jobb körülmények biztosításán túl a kóborkutyák és macskák állományának felszámolását, a kötelező chipek ellenőrzését, továbbá a szaporítótelepek megszüntetését. Azt is szeretnék elérni, hogy az állatkínzókkal szemben szigorúbban lépjenek fel.

Motorcsónakkal gázolhatták el a hattyút
A madár élete forgott kockán, és még most sem biztos, hogy valaha visszatérhet a természetes élőhelyére.
Bővebben--->
Zádori Bence
Zádori Bence
Szerkesztő
Újságírói tanulmányait 2018-ban végezte el a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Első munkáit még kulturális újságíróként, a ContexUs hasábjain írta, később a szegedi egyetem sajtóosztályán szerkesztette az egyetemi magazint, gyakornokként. 2021 tavaszától egészen 2023-ig Szeged helyi ügyeivel foglalkozott, többek között a helyei egyetemi és kulturális közösségekkel, a tudományos élettel, emellett pedig a városi közgyűlés egyik tudósítója volt. 2023 júliusában csatlakozott az Economx csapatához, mely akkor még Napi.hu-ként volt ismert. Főként a mesterséges intelligencia, a technológiaipar, a turizmus és a belpolitika témájában ír. Hobbija a hátizsákos utazás és a filozófia.

Ez is érdekelhet