A CATL azt tervezi, hogy az eredeti engedélyben szereplő 277
ezer négyzetméter helyett 240 ezer négyzetméterre csökkenti a projekt
alapterületét. A gyár területe ezzel együtt mintegy 13 százalékkal lesz kisebb
az eredeti tervekhez képest – írja a Magyar Vasút.
A magyar kormány tavaly ősszel az ország történetének
legnagyobb beruházásaként jelentette be, hogy a CATL akkumulátorgyárat építhet
Debrecenben, amelynek értéke a 7,9 milliárd eurót is elérheti és 9000 új
munkahelyet teremthet.
Februárban – a debreceni lakosok heves tiltakozása miatt
– nagyon szigorú feltételeket mellett kapott környezetvédelmi engedélyt a
projekt, számos környezetvédelmi kötelezettséget írt elő a helyi kormányhivatal
a befektetőnek. Ezen túlmenően szigorúbb korlátozásoknak és gyakoribb
ellenőrzéseknek kell megfelelniük, mint amit a jogszabály előír.
A bíróságnak újra döntenie kell
A World Wide
Fund for Nature (WWF) és a Greenpeace korábban kiálltak a projekt mellett,
mivel úgy vélték, az országok profitálhatnak belőle, és nem károsak a környezetre. A Debreceni Törvényszéknek az Ítélőtábla döntése miatt újra
döntést kell hoznia arról, hogy leállítja-e a beruházást környezetvédelmi
okokból.
