A plusz egy havi nyugdíjjal megegyező összegű 13. havi nyugdíjat idén a februári nyugellátással együtt kézbesítik. Azok, akiknek bankszámlára érkezik a nyugdíjuk, utalással jutnak hozzá, akik pedig postán kapják kézhez, a kézbesítőtől várhatják majd a nagyobb összegű kifizetést a jövő hónapban.
A 13. havi juttatást azok kaphatják meg, akik a megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesültek.
Korábban a szabályok azt mondták ki, hogy az adott év januárjában kell nyugdíjasnak lennie az érintetteknek a 13. nyugdíjra való jogosultsághoz, ezt módosították most az év elejétől februárra.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az idén januárban elhunyt nyugdíjasok már nem szereznek jogosultságot a 13. havi nyugdíjra, így velük együtt élő hozzátartozójuk vagy az örökösük sem kérheti a 13. havi nyugdíj kifizetését
hívja fel a figyelmet a Hóvége portál.
Következésképpen 2025-től már csak a tárgyév februárjában elhunyt nyugdíjasok hozzátartozói kaphatják meg a plusz egyhavi pénzt. Ezt a halál időpontjától számítva egy éven belül igényelhetik.
Ki kaphatja meg az elhunyt utolsó havi rendes nyugdíját?
A szabályok szerint a jogosult halálával a nyugdíj megszűnik, azonban az ellátást az adott hónapra még kiutalják. Ez alapján a járandóság teljes egészében jár az utolsó hónapra, függetlenül attól, hogy az illető a hónap elején vagy végén hunyt el, viszont a következő hónaptól már nem jár.
Az elhunyt utolsó havi nyugdíja alapvetően a hozzátartozókat illeti meg.
A halál hónapjára járó nyugdíjat a postai kézbesítőtől is jogszerűen átveheti a közös háztartásban élő közeli hozzátartozó. Ha ez nem történik meg, és a fel nem vett nyugdíjat a posta visszautalja a folyósítónak, akkor kérelmezni kell annak kiutalását.
Ha nincs olyan hozzátartozó, akivel az elhunyt együtt élt, a halál hónapjára járó nyugdíj a hagyaték részévé válik és innentől az örökösöket illeti meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér