Aszályos, sivatagi tájat idéz a folyó medre ott, ahol néhány hónapja a nagy árvíz idején be kellett vetni a mobil gátrendszert a város védelme érdekében.
Szerző(k): S. A. S.A kormány korábbi határozata szerint az árvíz elleni védekezésben részt vevő állami dolgozók 200 ezer forint egyszeri pénzjutalomban részesülnek, azonban a fővárosi rendőrök, egy vezetői döntés miatt mégsem kapták meg ezt az összeget.
Szerző(k): Kiffer AnnaOláh Dániel, Junior Prima díjas közgazdász írása az Economxon.
Szerző(k): EconomxLegutóbb a COVID-idején esett akkorát évközben a fogyasztás, mint idén augusztusról szeptemberre. A kérdés, hogy tényleg az árvíz miatt vásároltak-e például kevesebbet Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Mindenesetre a helyzet egyáltalán nem komikus, hiszen még az államháztartási egyenleget is elmozdította a magyar fogyasztás visszaesése.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA jogosultak nettó 200 ezer forint jutalomban részesülnek még novemberben.
Szerző(k): Z. B.A Caola Zrt. tavaly szeptemberben nyitotta meg új gyárát a Fejér vármegyei Martonvásáron, amely kulcsszerepet játszik az ország védelmi képességeinek megerősítésében.
Szerző(k): S. A. S.A pénteki adatok szerint 205-ra emelkedett a kelet-spanyolországi áradásokban elhunytak száma. Az elkövetkező napokban újabb heves esőzések várhatóak a mediterrán országban.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz augusztusi hétmillió után 3,6 millióra zuhant a vendégéjszakák száma. Egy éves viszonylatban pedig 16 százalékkal többen voltak kíváncsiak Magyarországra.
Szerző(k): K. R.