Május végétől bezárnak a Shell-kutakon működő Tesco Expresszek.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen az adók átrendezésével, másrészt teljes közszolgálati bérrendezést javasol - közölte a párt.
Szerző(k): Szász PéterMájus végén bezár a budaörsi Shell-kúton lévő kis Tesco.
Szerző(k): Csernátony CsabaKét nagyvárosnyi magyar tűnhet el az országból pár éven belül, nemcsak a fiatalok, de a középkorúak is az elvándorlást tervezik. A még tanulók körében elképesztő az arány, 53 százalékuk külföldi folytatásban az iskola befejezése után - írja egy KSH elemzésre hivatkozva a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szepesi AnitaElfogadhatatlannak tartja mindkét nagy kiskereskedelmi szakszervezet a Tesco Global Zrt. azon béremelési terveit, amelyek a kötelező bérminimum feletti fizetési kategóriák áruházi és raktári dolgozóit érintik. Az elképzelések nagyon messze vannak egymástól - állították lapunknak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA keresetek emelkedésének márciusi gyorsulása nem okozott meglepetést az elemzők körében, akik az MTI-nek pénteken megerősítették, hogy a növekedés egész évben kitart, hiszen a matematika szabályi szerint nem is történhet másként.
Szerző(k): Papp ZsoltMárciusban a bruttó átlagkereset 298 300 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–márciusban a bruttó átlagkereset 281 900 forint volt. Az év első három hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 11,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható aKSH mai jelentésben.
Szerző(k): Papp ZsoltNem kizárt, hogy személyi következményei is lesznek annak, hogy késnek a kifizetések a Vállalkozz Itthon Fiatal! programban - írja az Index. A portál Varga Mihály szavait idézi, aki a TV2-ben beszélt minderről.
Szerző(k): Szász Péter