Az EURES európa szerte összesen 63 ezer állást hirdet eladóknak, a legkeresettebbek az eladók - írja a blokkk.com.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Egyesült Államokban az elemzői várakozásokkal szemben emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNémetországban egy éve könnyítették a menekültek munkavállalásának feltételeit, ennek köszönhetően tavaly augusztus óta több mint hétezer ember talált magának munkát. A hiányos nyelvtudás azonban továbbra is nagy gondot okoz az elhelyezkedésnél - mondta el csütörtökön Andrea Nahles szövetségi munkaügyi miniszter.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTavaly még nyilvános volt, de az idén harmincéves titkosítás alá helyezte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az önkéntes, tartalékos állományra vonatkozó létszám- és egyéb adatokat - írja Demeter Márta független parlamenti képviselő kérdésére adott minisztériumi válaszra hivatkozva a Magyar Nemzet. Demeter szerint a kínos adatok miatt titkosítottak.
Szerző(k): Domokos ErikaÓriási leterheltség alatt a magyar rendőrség: összesen 1,68 millióval több túlórát teljesített 2017 első félévében a hivatásos állomány, mint a menekültválság kezdetén, azaz 2015 első félévében. Így az egy rendőrre jutó túlórák száma elképesztő mértékben, két év alatt 87,5-ről 131,9-re nőtt - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Flex (korábban Flextronics) zalaegerszegi gyáregységében vasárnap este csaknem harmincan rosszul lettek; a Zala Megyei Kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi osztálya vizsgálatot folytat - közölte online felületén a Zalai Hírlap.
Szerző(k): Domokos ErikaSzűkül a brit munkaerőpiac, nyomás alatt az EU-s munkavállalókat foglalkoztató cégek. A munkaerőhiány miatt mind az állandó, mind az átmeneti állások esetében növekednek a bérek.
Szerző(k): Domokos ErikaA nagy hőség alatt akcióztak a munkavédelmi ellenőrök: bár az átlagosnál jobb eredményeket hozott a hatósági ellenőrzés, még mindig sok a szabályokat be nem tartó cég.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan