Magyarország \"elit klubba\" került azáltal, hogy az EU-bizottság csütörtöki előrejelzése szerint is a hazai össztermék 3 százaléka alatt lesz jövőre a magyar államháztartási hiány, tekintettel arra, hogy a 27 tagállam közül jelenleg hét képes az ezen a szinten maximált hiány tartására - mondta a magyar kormányfő Londonban.
Szerző(k): NAPIAz államháztartás októberben 242,7 milliárd forintos többlettel gazdálkodott, ami jelentős részben a nyugdíjpénztári pénzeknek köszönhető.
Szerző(k): Papp ZsoltKomoly megszorításokat jelentette be a francia miniszterelnök. A nyugdíjkorhatár 60 évről 62-re történő fokozatos megemelésének így 2018 helyett 2017-ben be kell fejeződnie.
Szerző(k): MTI-EcoBár a szlovák gazdaság növekedési üteme lassult − idén várhatóan a hazai össztermék 3,3 százalékkal nő a korábban jelzett 3,6 százalék helyett - van rá esély, hogy az idei deficit a vártnál alacsonyabb lesz.
Szerző(k): Domokos LászlóA gazdaság 2012-ben szinte biztosan nem bővül a korábban prognosztizált ütemben, ami akár 600 millió eurós bevételkiesést is okozhat.
Szerző(k): Józsa BernátAz utolsó negyedévben az államháztartásnak 414,9 milliárd forintos többletet kell produkálnia a hiánycél eléréséhez. Ez könnyem meglehet, hisz a magánpénztári vagyonból 529 milliárd forintnyi bevétel folyik be a kincstárba az év utolsó hónapjaiban – viszont a másik oldalon ott a 255 milliárdnyi terven felüli áfa-visszaigénylés.
Szerző(k): Papp ZsoltAz államadóssággal kapcsolatos kiadásokon kívül minden egyes soron csökkennek az államháztartás kiadásai − derül ki a 2012-es költségvetéshez hétfőn publikált mérlegekből. A funkciók szerint elkülönített kiadási adatokból kiderül, hogy a jövő évi büdzsé igazán szigorúra sikeredett.
Szerző(k): Papp ZsoltMatolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez fordultak a fuvarozók és a környezetvédők is.
Szerző(k): Ádám Viktor