Valószínűleg sikerült tartani a 3 százalék alatti hiánycélt 2011-ben, ugyanakkor kérdéses az államháztartási folyamatok fenntarthatósága. A befektetők már inkább Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozójára, és az IMF/EU-hiteltárgyalásokra figyelnek - vélekedtek elemzők a magyar államháztartási adatokat kommentálva.
Szerző(k): MTI-EcoAz Országgyűlés pénteki döntése értelmében az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont az új államháztartási törvény elfogadása alapján másik alrendszerként megmarad az önkormányzati.
Szerző(k): MTIA Költségvetési Tanács egyhangúlag egyetértett a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosításának szükségességével és a javasolt 320 milliárd forint összegű kiigazítással. A magán-nyugdíjpénztári tagok jövő évi 10 százalékos nyugdíjjárulék befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányításáról viszont a tanács megállapítja, hogy az csökkenti a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és előreláthatóságát, így növeli az ilyen kockázatokat.
Szerző(k): MTI-EcoKissé túltervezték a Miniszterelnökség 2012-es költségvetést, ám csak most derült ki, hogy miért, eddig így bújtatták el a kormányfői protokollkiadásokat.
Szerző(k): Papp ZsoltÚj államháztartási törvénnyel lepné meg a kormány magát még karácsonyig − megszűnne a társadalombiztosítási alapok maradék önállósága, és alaposan legyengítenék a hiányplafon-szabályokat.
Szerző(k): NAPIBarbara Kauffmann, az EB Magyarország makrogazdasági és költségvetési elemzéséért felelős osztályvezetője szerint ha a válságadók nem lennének 2011-ben, akkor az idei magyar államháztartási hiány is 3,7 százalék lenne a GDP-hez viszonyítva.
Szerző(k): MTI-EcoA Széll Kálmán Terv tervezett strukturális lépéseit szigorún végig kell vinni, az állami kiadások további lefaragását folytatni kell, egyúttal növelni kell a foglalkoztatottságot az országban - mondta Csermely Ágnes, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági elemzések és monetáris politikai területének igazgatója Az első európai szemeszter: tanulságok Európa és Magyarország számára című konferencián.
Szerző(k): MTI-EcoSzeptember közepi adatokkal készült a jövő évi költségvetés, amely másfél százalékos növekedéssel számol.
Szerző(k): Mezősi Tamás