A járvány visszaüt: alig fogynak a telefonok
A tavalyi év utolsó negyedében drasztikusan visszaesett az okostelefonok eladása világszerte. Nem minden gyártót érint azonban egyformán a folyamat: van, aki növelni tudja részesedését ebben a helyzetben.

A forint árfolyama messze lökte a magyarok vágyait
A szakadékba zuhanó forint jelentősen megdobta az importált termékek árát, legutóbb ez az iPhone 14-es sorozat megjelenése kapcsán került előtérbe, a 450 és 930 ezer forint közötti összeg az egyik legmagasabb a világon. A Pulzus Kutató felmérése szerint a magyarok ennek az árnak a töredékét költenék csak mobiltelefonra.
Magyarországra is betört az új használtmobil-kereskedő startup
Romániában és Bulgáriában már sikeresen felfuttatták a ReJoyt, a fiatal vállalkozók harmadik piacként Magyarországot választották. Szerdától indult az üzlet a felújított telefonokkal, a készülékekre egy év garanciát adnak.
Megtámadták a whatsapposokat
Előre telepített trójai programokat és hátsó ajtókat (backdoor) rejtenek a hamisított androidos okostelefon-modellek, amelyekkel WhatsApp és WhatsApp Business fiókokat vettek célba támadók.
Tömeges leépítésről döntött a Xiaomi
A kínai mobilgyártó gyatra számokat közölt legújabb üzletei jelentésében és a kínai gazdaág kilátásai sem a legjobbak, ezért kényszerült a döntésre