A Charleroi reptérre menne? - Ezt közölte a WizzAir
A Brüsszeltől mintegy hatvan kilométerre lévő Charleroi légikikötőjét nem érinti a lezárás - legalábbis egyelőre. A WizzAir közleményben kedden közölte, a járatai közlekednek.

Háború indul a fapadosok között a magyar piacért
Kiszemelte magának a kelet-közép-európai piacot, ezen belül főként Magyarországot és Romániát a Ryanair, Európa legnagyobb fapados légitársasága, amely háborút indít a Wizz Air ellen az itteni utazókért. A cég állítása szerint sokkal olcsóbbak lehetnek helyi versenytársuknál.
Összecsap a Wizz Air és román riválisa
Nyártól két légitársaság is indít járatot Kolozsvár és Bukarest között.
Jól hasít a Wizz Air
Erős lett a Wizz Air legutóbbi negyedéve, az erős konjunktúra és az alacsony üzemanyagárak összességében tovább javuló profitabilitást eredményeztek. A menedzsment optimista, és megemelte a profitvárakozását.
Budapest Airport: van másik a távozó légitársaság helyett
Van másik szolgáltató, amelyik a TAP portugál légitársaság megszűnő útvonalain közlekedik, a Lisszabon-Budapest útvonalon például a Wizz Air is repül - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a TAP áprilistól felfüggeszti budapesti járatait.