Új eszközöket vethet be Kína az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúban, amivel komoly korlátokat építhet a piacán működő külföldi cégek elé. A szavak szintjén haladnak a remélt enyhüléshez vezető tárgyalások, ehhez képest úgy tűnik, mindkét fél továbbra is azzal foglalkozik, hogy miként tudja felüllicitálni a másikat protekcionizmusban.
Szerző(k): Rácz GergőEmmanuel Macron szeretné meggyőzni a G7-es országcsoport szombat este kezdődő franciaországi csúcsértekezletén "valamennyi partnerét arról, hogy a kereskedelmi feszültségek mindenkinek ártanak". A francia államfő ezt a találkozó kezdete előtt az Atlanti-óceán partján található Biarritzból élőben közvetített televíziós beszédében mondta.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kínai árucikkekre kivetett legutóbbi amerikai büntetővámok miatti ellenlépésként Kína mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai importcikkekre vet ki pótvámot - közölte a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága pénteken, írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai kormány kedden bejelentette, hogy mégsem sújt pótvámmal bizonyos kínai importtermékeket, egy sor másik árucikk esetében pedig szeptember 1-jéről december 15-re halasztja a 10 százalékos pótlólagos vámtarifa kivetését - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaNyitáskor folytatódott a múlt péntek óta folyó árfolyamesés, a Wall Street süllyedő indxekkel nyitott, miután a befektetők körében erősödött a félelem a világgazdaság lassulásától és a kereskedelmi háború kiéleződésétől - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök a csütörtökön Kínának beígért 10 százalékos büntetővám további emelését is kilátásba helyezte.
Szerző(k): Domokos LászlóAz EU kész importvámokat kivetni mintegy 35 milliárd eurónyi amerikai termékre, amennyiben az Egyesült Államok védővámokkal sújtja a gépjárművek és autóalkatrészek importját - figyelmeztetett Cecilia Malmström, az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja kedden.
Szerző(k): Domokos LászlóAmerikai beszállítóknál érdeklődtek, illetve bizonyos agrártermékekre vonatkozó vámok alóli mentességet kérelmeztek a kínai hatóságoknál egyes kínai vállalatok - jelentette vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kormányzat vámügyi bizottságára hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóDonald Trump amerikai elnök ismét komolyan kikelt az Európai Unió és Kína vélt devizamanipulációi miatt. A szakértők azt várják, hogy az Egyesült Államok hamarosan beavatkozhat a dollár gyengítése érdekében, amire 2011 óta nem volt példa.
Szerző(k): Lovas-Romváry András