Súlyos vádakkal néz szembe Tony Blair
Az egykori brit miniszterelnök szoros kapcsolatokat épített ki Ilham Alijevvel, miután elköszönt a bársonyszékétől és vállalatok tanácsadójaként kezdett milliókat keresni.
Súlyos vádakkal néz szembe Tony Blair
Az egykori brit miniszterelnök szoros kapcsolatokat épített ki Ilham Alijevvel, miután elköszönt a bársonyszékétől és vállalatok tanácsadójaként kezdett milliókat keresni.
Mégsem alhat nyugodtan a lombkoronasétányos polgármester, uniós vizsgálat indul
AZ Európai Csalás Elleni Hivatal „elemezte a kapott információt és vizsgálatot indított az említett pályázatok tárgyában.”
Nekiment a kínai elektromos járműveknek Von der Leyen
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője szerdán bejelentette, hogy szubvencióellenes vizsgálatot indít a kínai elektromos járművekkel kapcsolatban, és ezzel az európai vállalkozások bajnokaként mutatkozott be, miközben a jövő évi választások előtt megvédte eddigi eredményeit is.
Eddig ismeretlen népre bukkantak a Balaton mellett
A régészek a teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatoknak köszönhetően azonosították, hogy a népcsoport vadászó, gyűjtögető életmódot folytatott, és a tagjai járványos betegségben hunytak el. A kutatók elkészítették az egyik hajdanán élt balatonkeresztúri nő, Jelena arcrekonstrukcióját is.
Eljárás indult a Péterfy Kórház bizarr ügyében
Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája annak ügyében, hogy két, a nyilvántartásban nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak a Péterfy Kórház patológiáján.