Teljesen ráfügghetnek a gyerekek a közösségi médiára, riadót fújt az EU
Az Európai Unió többek között azt is vizsgálja, hogy a Meta platformjain hogyan ellenőrzik a felhasználók életkorát.
Teljesen ráfügghetnek a gyerekek a közösségi médiára, riadót fújt az EU
Az Európai Unió többek között azt is vizsgálja, hogy a Meta platformjain hogyan ellenőrzik a felhasználók életkorát.
A zöld energia a tét: tovább mélyül a Peking-Brüsszel ellentét
A Politico által nyilvánosságra hozott levelezés szerint az Európai Bizottság által vizsgált három kínai elektromos-gyártó cég nem működik együtt az uniós szervekkel, emiatt szigorúbb büntetésre számíthatnak. Peking válaszlépéseket ígér.
Pandémiás potenciállal bír ez az emberekre is veszélyes vírus
A madárinfluenza rendkívül fertőző törzse idén kilenc amerikai szövetségi állam három tucatnyi állományában terjedt el a tejelő szarvasmarhák között.
A GVH 40 millió forintos bírsággal csapott le
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták.
Napokig gondolkodott a spanyol kormányfő, de mégsem távozik
Több napos hezitálást követően Pedro Sanchez úgy döntött, hogy a feleségével szemben felhozott korrupciós vádak ellenére is a miniszterelnöki hivatalában marad.