Nagy magyar siker az autósportban
A túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Honda szerdán bejelentette, hogy három gyári pilótával, köztük Michelisz Norberttel vág neki az idei szezonnak.
Nagy magyar siker az autósportban
A túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Honda szerdán bejelentette, hogy három gyári pilótával, köztük Michelisz Norberttel vág neki az idei szezonnak.
Ismét a légiiparban nyomul a Forma-1-es versenyző
Egy üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott cég felvásárlásával visszatér a légiiparba Niki Lauda volt Forma-1-es versenyző, az egykori Lauda Air alapítója - írta a ch-aviation légiközlekedési szaklap.
Ilyen még soha nem volt - Magyarországra figyel Európa
A kormány csaknem 1,3 milliárd forinttal támogatja 2014-2016 között a Bocuse d\'Or szakácsversenyeken a magyar részvételt és a jövő évi budapesti európai döntő megrendezését. A céges támogatók között feltűnik egy nagy adótartozó is, a pr- és marketingmunkát pedig egy közbeszerzéseken sikeresen szereplő ügynökségre bízták.
Itt az új világ: 40 év után szétrobban az OPEC?
Egymás árai alá kínálnak az OPEC tagállami az ázsiai piacon, azaz a 40 évvel ezelőtti első olajárrobbanást követően először felbomlott az az árkartell, amely az elmúlt évig lényegében tetszése szerint manipulálta a világgazdaság fő energiahordozóinak árát.
Felkészülten várja az új versenytársat a Posta
A Magyar Posta állja a versenyt a piacon, és felkészülten néz szembe az új szereplőkkel – reagált az új versenytárs megjelenésére a társaság.