Meglepően optimisták a cégvezetők
A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest.
Meglepően optimisták a cégvezetők
A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest.
Jobban féltik a magyarok az állásukat
Bár a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzet alaposan megrendítette a már hosszabb ideje stabil hazai munkaerőpiacot, a munkavállalók körében továbbra is részben optimista hangulat uralkodik. Ugyanakkor a vírus okozta válság hatására hirtelen megugrott a munkahely megtartása iránti motiváció.
Bezárja egyik bázisát a Ryanair
A Ryanair fapados légitársaság bezárja a Frankfurt Hahn repülőtéren lévő bázisát, miután a pilóták szavazással úgy döntöttek: nem fogadják el a cég fizetéscsökkentési javaslatát.
Orvosok orvosok ellen Szerbiában
Szerbiai orvosok egy csoportja az ottani kormányzati válságstáb lemondását követeli, mert úgy vélik, ez a testület az oka annak, hogy az országon különösen keményen elveri a port a járvány.
Rámehet a kilábalás a túlzásba vitt védekezésre
Alapvetően optimistán látják a világgazdaság helyreállásának esélyeit a cégvezetők, noha nagyon sok még a bizonytalanság. Egy új kutatás szerint a vállalatok túlságosan támaszkodnak a különböző állami támogatásokra, és ha most elhalasztják a fontos beruházásokat, az a kilábalást is megbéníthatja.