Először 3000 önként jelentkezőnek adják be az orosz vakcinát, utána engedélyezhetik a magyar hatóságok - értesült az az ATV Híradója.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy különleges szabályozás alatt álló moszkvai klinika nyugati koronavírus-oltásokat akar importálni, hogy azokkal kísérletet folytasson. Ez lehet az első eset, hogy az amerikai vakcinák bejutnak Oroszországba.
Szerző(k): Komócsin SándorA neves technikai elemző, Tom DeMark szerint ugyan van még erő felfelé az amerikai részvénypiacban, azonban az első félévben inkább korrekció jöhet. Nem lesz összeomlás, de egy 5-10 százalékos esésre fel lehet készülni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen "minden oltóanyagunk onnan származott" - írta az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Szerző(k): Domokos ErikaBulgáriában közel fél évszázaddal ezelőtt készült orosz hűtőszekrényekben tárolják az erőteljes hűtést igényló koronavírus-oltásokat, a helyi közegészségügyi vezetők szerint azért, mert egyedül ezeket lehet lakattal lezárni.
Szerző(k): Barabás JúliaAz általános iskolák készülnek a január 4-i nyitásra, mindenhol takarítanak, ahol kell, a honvédséget is bevonják. A Pfizer-vakcinából a héten újabb adag érkezik, ebből minden megyei kórházba szállítanak, így minden megyében megkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása - hangzott el többek között az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Szerző(k): Szepesi AnitaRészletes adatlapot kell adniuk egészségi állapotukról azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akiket beoltanak a koronavírus-fertőzés ellen, pedig a vakcina gyártója nem írja ezt elő.
Szerző(k): Komócsin SándorKarikó Katalin magyar kutató kollégájával, Drew Weissmannal közösen beoltatta magát koronavírus ellen.
Szerző(k): Csernátony Csaba