utazás

05.
12.
18:24
Újabb országba lehet utazni hazai igazolással

Újabb országba lehet utazni hazai igazolással

Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszter ismét egy kétoldalú megállapodást jelentett be.

Szerző(k): Rácz Gergő
05.
10.
16:33
Várhelyi: a bővítéssel haladni kell, nem lehet több időt veszíteni

Várhelyi: a bővítéssel haladni kell, nem lehet több időt veszíteni

Az EU keleti partnereinek is juttatna 1,5 millió koronavírus-elleni vakcinát azután, hogy a nyugat-balkáni országok járványkezelését 651 ezer adag Pfizer-vakcinával támogatta - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos. Ebben a kezdeményezésben Lengyelországot Magyarország is fogja segíteni.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
10.
08:20

Akinek van oltása, már ide is eljuthat

A beoltott magyarok mehetnek Törökországba - ez igaz fordítva is.

Szerző(k): Csernátony Csaba
05.
08.
13:17

Az EU mást is tenne, mint a vakcinaszabadalmak feloldása

Az Európai Unió véleménye szerint a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására, azonban a vonatkozó konkrét javaslatokat az EU kész megvitatni - nyilatkozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Portóban, az uniós szociális csúcstalálkozó második munkanapjára érkezve szombaton. Az uniós utazási lehetőségekről, elfogadott oltásokról is tárgyalnak.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
08.
10:12
Van ország, ami várja az oltatlan turistákat is

Van ország, ami várja az oltatlan turistákat is

Montenegró ingyenes koronavírus-kezelést és tesztelést ígér a turistáknak - közölte a helyi sajtó szombaton, az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
07.
21:42
Angliába készül? Nem egyszerű beutazni a magyaroknak sem

Angliába készül? Nem egyszerű beutazni a magyaroknak sem

Május második felétől tizenkét országból és térségből lehet karanténkötelezettség nélkül Angliába utazni - jelentette be pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter. A zöld kategóriás országok listájára egyelőre nem került fel Magyarország, amely a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között van.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
06.
11:16
Kormány: jövő héttől indulhat a tömeges Pfizer- és Moderna-regisztráció

Kormány: jövő héttől indulhat a tömeges Pfizer- és Moderna-regisztráció

A jövő héttől százezres nagyságrendben jön Pfizer- és Moderna-vakcina, amelyekre bárki regisztrálhat. A védettségi igazolvány augusztusig biztosan kell majd a szórakozáshoz és a szolgáltatások igénybe vételéhez.

Szerző(k): Herman Bernadett
05.
05.
19:12
Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással

Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán az MTI szerint.

Szerző(k): Szepesi Anita
05.
04.
20:08
Draghi: az uniós zöldigazolvány június második felétől lép életbe

Draghi: az uniós zöldigazolvány június második felétől lép életbe

Világos és egyszerű szabályokra van szükség az európai és nemzetközi idegenforgalom újraindítására Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozását követően Rómában kedden - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna