Z generáció: nincs az a pénz, amit ne tudnának magukra költeni
Minden eddigi generációnál több pénzre lenne szüksége a Z-generáció szülöttjeinek. Ugyanakkor nekik egy olyan tényezővel is számolniuk kell, amivel a korábbi generációknak nem kellett.

A kínai pandadiplomácia elérte az Egyesült Államokat
A Kaliforniába érkező panda párt a Kínai Óriáspanda Megőrzési és Kutatási Központ szállította a célországba.
Biden behatolna Ukrajna területére
Az amerikai kormányzat sajtóértesülések szerint feloldaná az Ukrajnába telepített amerikai katonai vállalkozókra vonatkozó de facto tilalmat, hogy segítsék a háború sújtotta országot az általuk biztosított fegyverek karbantartásában és javításában.
Szorul a hurok a TikTok nyaka körül, megsérthették a gyermekvédelmi törvényt
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) továbbította az Igazságügyi Minisztériumhoz a kínai vállalat elleni panaszt.
Füstbement Európa terve, két tűz közé került
Kifulladni látszik az öt évvel ezelőtti francia-német megállapodás arról, hogy milliárdokat fordítanak az európai akkumulátoripar fellendítésére, valamint arra, hogy az övezet gazdasága felzárkózzon Kínához és az Egyesült Államokhoz. A két szuperhatalom ugyanis meghiúsíthatja az elképzeléseket.