Jelentősen, majdnem 60 százalékkal nőtt a 4iG első féléves árbevétele, és az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) is több mint 30 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi azonos időszakban - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Szerző(k): Szepesi AnitaErősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,78 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 51 602,58 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaA szabályozási központ bevételei megugrottak, a kiskereskedelmi üzletág a tavalyi járványhelyzet után kirúgta magát és beruházások befejezése mellett az Alteonak felvásárlásokra is volt ereje. Mindez együttesen járult hozzá ahhoz, hogy az energetikai cég 2021 első felében 165 százalékos növekedést ért el a konszolidált nettó eredményében.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBudapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,36 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 51 419,72 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 350,92 pontos, 0,69 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 349,56 ponttal magasabb.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 51 068,80 ponton zárt pénteken, 627,75 ponttal, 1,21 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 46,7 milliárd forint volt a múlt heti 63,3 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten.
Szerző(k): Szász PéterTerjed a delta-variáns, a Fed lassan készül az eszközprogramja visszafogására, Kína szigorításba kezdett a tőzsdei cégeknél - többek között ezek azok az okok, amelyek miatt a befektetők hamarosan még idegesebbek lehetnek a részvénypiacokon a Bloomberg szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel