Megértésért és segítségért kiáltanak mai demonstrációjukkal az egészségügyi szakdolgozók. A rezidensszövetség támogatja a nagyszabású megmozdulást. Az ápolók a Hősök teréről, a szakorvosjelöltek a Clark Ádám térről indulnak délután ötkor az Arany János utcába, az Emberi Erőforrás Minisztérium székházához, illetve a parlamenthez, hogy átadják követeléseiket. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményben tudatta: szolidáris az egészségügyben dolgozó valamennyi munkatárssal és a betegekkel.
Szerző(k): EconomxDemonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz kedden Budapest I., V. és VI. kerületében.
Szerző(k): MTIA Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki végzésével helyt adott a TASZ felülvizsgálati kérelmének és hatályon kívül helyezte a devizahitelesek tüntetését megtiltó végzést. A bíróság leszögezte: mások jogainak feltételezett veszélye nem legitim és nem is elegendő indoka egy tüntetés előzetes megtiltásának - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Szerző(k): EconomxKormányellenes tüntetést tartottak Budapesten és több megyeszékhelyen vasárnap, a civilek által ellenzéki pártok támogatásával szervezett demonstráción felszólalók a \"kormányzati szinten jelentkező korrupció ellen\" emelték fel szavukat.
Szerző(k): Inforádió, MTIÖsszecsaptak a rendőrökkel szerdán Frankfurtban az Európai Központi Bank (ECB) ellen az intézmény új székházának átadására szervezett tüntetések részvevői.
Szerző(k): MTIA világ vezetői elítélték a Putyin egyik legkeményebb bírálójának tartott Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus, volt miniszterelnök-helyettes meggyilkolását. Felszólították Vlagyimir Putyint, hogy mielőbb derítsenek fényt a merényletre és vonja felelősségre a tetteseket. Nyemcov halála előtt néhány órával még a vasárnapra tervezett kormányellenes tüntetésen való részvételre buzdított.
Szerző(k): InforádióMiközben az ukrán fővárosban, Kijevben vasárnap békésen, nagyszabású felvonulással és közös imával emlékeztek meg a Majdan-tüntetők elleni karhatalmi erőszak áldozatairól az esemény első évfordulóján, az ország keleti részében, Harkiv városában pokolgépet robbantottak a felvonulásra összegyűltek között, ez halálos áldozatokat is követelt.
Szerző(k): MTIVlagyimir Putyin orosz államfő keddi budapesti látogatása és Orbán Viktor kormányfő politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten. A szónokok arról beszéltek, nem a nemzet érdekeit szolgálja a kormány politikája, és a paksi szerződés megkötése Magyarországot hosszú időre függővé teszi Oroszországtól.
Szerző(k): MTI