A parlament épületéhez tartó tüntetők összecsaptak a kormánynegyedet védő rohamrendőrökkel vasárnap, a kijevi Majdanon (Függetlenség terén) tartott nagygyűlés után, ahol a kijevi ellenzéki vezetők a héten elfogadott, általuk alkotmánysértőnek minősített törvények szabotálására szólították fel híveiket. A vasárnapi nagygyűlésre médiabecslések szerint legalább százezren, más források szerint mintegy félmillióan mentek el.
Szerző(k): MTIA kijevi regionális közigazgatási bíróság március 8-ig betiltotta a tiltakozó akciókat az ukrán főváros központjában, beleértve a Függetlenség terét, a Majdant - derült ki szerdán. Az EU-párti tüntetők attól tartanak, hogy ennek ürügyén újra megpróbálják erővel feloszlatni demonstrációjukat.
Szerző(k): MTIA nacionalista Szabadság párt 15 ezer támogatója fáklyás felvonuláson éltette az ország nyugati részeiben függetlenségi harcosnak, keleten náci kollaboránsnak tartott Sztyepan Banderát, a 20. századi ukrán függetlenségi mozgalom vezetőjét. A demokratikus ellenzék elhatárolódott a megmozdulástól.
Szerző(k): EconomxDélután három órakor kezdődő demonstráción a budapesti adóhivatal előtt civil szervezetek tiltakoztak amiatt, hogy szerintük a kormány eltussolja a Horváth András volt adóhatósági dolgozó által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A tüntetők táblákkal, zászlókkal és a Horváth miatt elhíresült zöld dossziékkal vonulnak a Belügyminisztériumhoz, majd a Parlamenthez - derült ki a hvg.hu tudósításából.
Szerző(k): EconomxCsak nagyon kevés hölgy vett részt azon a brazíliai tüntetésen, amelyen az ellen tiltakoztak, hogy a strandokon tilos a topless viselet. A fotósok sokkal többen voltak.
Szerző(k): EconomxA török rendfenntartó erők könnygázt és vízágyúkat vetettek be a kormány városrendezési tervei és egy nemrégiben kirobbant korrupciós botrány miatt tiltakozó, több száz fős tömeg feloszlatására Isztambulban vasárnap.
Szerző(k): InforádióTársadalmi szervezetet hoztak létre Majdan Országos Szövetsége néven a kijevi Függetlenség terén vasárnap tartott nagygyűlés résztvevői.
Szerző(k): MTIIsmét megtelt demonstrálókkal a kijevi Függetlenség tere vasárnap, ahová az ukrán vezetés politikája ellen tiltakozókat hívta össze az ellenzék.
Szerző(k): MTI