törvényszék

01.
08.
10:08
Ukrajnai háborús bűncselekmények: márciusban igazságügy-miniszteri csúcsot tartanak Londonban

Ukrajnai háborús bűncselekmények: márciusban igazságügy-miniszteri csúcsot tartanak Londonban

Globális igazságügy-miniszteri értekezletet hívott össze a brit kormány az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására. A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a nagyszabású rendezvényt márciusban tartják Londonban - írja az MTI.

Szerző(k): Economx
12.
02.
10:38
Négymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője ellen emeltek vádat Tatabányán

Négymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője ellen emeltek vádat Tatabányán

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Szerző(k): Gáll Anna
09.
15.
06:00
A Google elbukta a fellebbezést, közeleg a 4 milliárd eurós rekordbírság

A Google elbukta a fellebbezést, közeleg a 4 milliárd eurós rekordbírság

Az uniós Törvényszék nagyrészt igazat adott a Bizottság korábbi határozatának, amely szerint a Google jogszerűtlen korlátozásokat vezetett be az androidos mobileszközök, valamint a mobilhálózat-üzemeltetők ellen annak érdekében, hogy megszilárdítsa erőfölényét. A techóriásnak jelen állás szerint egy rekordmértékű, 4,1 milliárd eurós bírságot kell megfizetnie.

Szerző(k): Nagy Martin
05.
03.
14:31
Lecserélték a Quaestor-ügy bíróját, már hét éve tart a tárgyalás

Lecserélték a Quaestor-ügy bíróját, már hét éve tart a tárgyalás

Az új bíró már meg is kezdte a felkészülést, legkésőbb 2022 októberében folytatódik az eljárás.

Szerző(k): Herman Bernadett
04.
08.
07:31
Bige László cége a 11 milliárdos bírság mellett 300 milliós késedelmi pótlékot is fizethet

Bige László cége a 11 milliárdos bírság mellett 300 milliós késedelmi pótlékot is fizethet

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét.

Szerző(k): Tér Diána
02.
12.
09:41
Kozsót 10 milliós csalással vádolják

Kozsót 10 milliós csalással vádolják

A zenész évekkel ezelőtt egy hostel és bár létesítésére kért kölcsönt egy alkalmazottjától, amit a vád szerint nem adott vissza. Kozso ügyvédje viszont azt mondta, a kölcsönt visszaadta.

Szerző(k): Csernátony Csaba
09.
29.
19:00
Elindult a pécsi buszper tárgyalása, országgyűlési képviselőt is beidézhetnek

Elindult a pécsi buszper tárgyalása, országgyűlési képviselőt is beidézhetnek

Szerdán tartották a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszvásárlási ügy első rendes tárgyalását a Kaposvári Törvényszéken, ahol többek között arról döntött a büntető tanács, hogy legközelebb kormánypárti politikusokat és önkormányzati képviselőket is meghallgatnak.

Szerző(k): Economx
07.
17.
16:50
Letartóztatták a védettségi igazolványokat áruló szabolcsi háziorvost

Letartóztatták a védettségi igazolványokat áruló szabolcsi háziorvost

Letartóztatta a pénzért, védőoltás beadása nélkül védettséget igazoló szabolcsi háziorvost és társát a Nyíregyházi Járásbíróság szombaton - közölte a Nyíregyházi Törvényszék az MTI-vel.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
30.
16:52
Veszélybe kerültek a bankszámlák: 400 milliót nyúlt le két alkalmazott

Veszélybe kerültek a bankszámlák: 400 milliót nyúlt le két alkalmazott

Két takarékbankos alkalmazott hat évig csapolta meg az ügyfelek számláit: 52 cégtől és magánszemélytől több mint 400 millió forintot sikkasztottak. Az ügyben előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék; a bankosokkal szemben különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség - adta hírül a Telex.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
28.
20:50
Újabb fejlemény a Töröcskei István elnökölte hitelszövetkezet ügyében

Újabb fejlemény a Töröcskei István elnökölte hitelszövetkezet ügyében

Kedden a második előkészületi üléssel folytatódott a Zalaegerszegi Törvényszéken a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt Széchenyi István Hitelszövetkezet korábbi vezetőinek a bírósági meghallgatása. A mai második előkészületi ülésen meghallgatott igazgatósági tanács tagjai nem ismerték be a bűnösségüket, és nem is kötöttek alkut az ügyészséggel, így tárgyalás lesz - írja a 24.hu.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna