Tízezrek követelték újra kedden este Prágában Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását - jelentette az MTI tudósítója. A tüntetést a cseh közszolgálati hírtelevízió ismét egyenes adásban közvetítette.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány 3 milliárd 336 millió forintot csoportosított át az önkormányzatok működési támogatásából azok fejlesztési feladataira. A pénz közel felét - 1 milliárd 523 millió forintot - Monor okos város projektjének második üteme kapta.
Szerző(k): Németh GézaAz Európai Bizottság nem tűri el az uniós pénzek helytelen felhasználását és a támogatásokkal elkövetett csalásokat, a korábbinál szigorúbban kíván fellépni az ilyen esetek elkövetőivel szemben - mondta Johannes Hahn, a költségvetési és igazgatási ügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének az uniós támogatások felhasználásával foglalkozó vitáján.
Szerző(k): Domokos ErikaKormánytámogatással újul meg a Pasaréti Páduai Szent Antal Ferences Templom - közölte a Pénzügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz állam 55 milliárd forint közpénzt osztott szét több száz cég között tudományos kutatásokra és nagy újításokat ígérő fejlesztésekre, a 2019-1.1.1-PIACI KFI kódjelű pályázaton - adta hírül a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány idénre megítélt 600 millió forintos támogatást 380 millió forintra csökkentette a kormány. A későbbi évekre viszont növelte a juttatást.
Szerző(k): Németh GézaA kormány 66 millió forintot hagyott jóvá a jeruzsálemi Terra Sancta Múzeum bővítésének támogatására.
Szerző(k): Németh GézaA sportakadémiák három kategóriában működhetnek, a határon túl is létesíthetők ilyenek a magyar állam támogatásával. Valamint idén júliusig visszamenőlegesen is támogatást kaphatnak az intézmények, a fociakadémiákkal csak jövő péntekig köthetnek keretmegállapodást erre.
Szerző(k): Németh Géza