A Navitasoft komoly tőkeinjekcióhoz jutott
A Kék Bolygó Tőkealap 1,2 milliárd forintot fektet a Navitasoft Zrt.-be - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A Navitasoft komoly tőkeinjekcióhoz jutott
A Kék Bolygó Tőkealap 1,2 milliárd forintot fektet a Navitasoft Zrt.-be - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Az új elvárásoknak megfelelően besorol a zöldek közé az amerikai energiaóriás
Többek között Florida, Kentucky, Indiana, Észak-, és Dél-Karolina Puerto Rico meghatározó gáz és áramszolgáltatója, illetve energiatermelője, a Duke Energy drasztikus lépésre szánta el magát: 2030-ig átalakítja a cég energiatermelői szerkezetét. Eddig is színes volt a portfólió, mert a Duke biomassza erőműtől atom-, és vízerőműig gyakorlatilag "mindenben utazik", de a cég első embere most bejelentette: belátható időn belül befejezik a széntüzelést.
Százmillió dolláros gyógyszerfejlesztési szerződést kötött egy magyar startup
A Motorpharma Kft. nevű startup cég Magyarország legnagyobb, nagyjából százmillió dolláros (több mint 32 milliárd forint) gyógyszerfejlesztési szerződését kötötte az Aditum Bio amerikai tőketársasággal a krónikus izomgörcsök kezelésére szolgáló, MPH-220 gyógyszerjelölt projektre - közölte a Motorpharma az MTI-vel.
Németországban terjeszkedik a regionális üzleti kereskedelmi platform
A Prosus tőkéjével terjeszkedik tovább Kelet-Közép-Európa üzletek között közvetítő merXu kereskedelmi platform, ami a régiót követően tovább bővítene a nyugati piacokon is.
Magyar befektetőktől is kapott tőkét egy román ígéretes vállalkozás
Magyar befektetők, a PortfoLion Capital Partners és a DayOne Capital is részt vett a bukaresti székhelyű FLOWX.AI mesterséges intelligenciával foglalkozó társaság nyolc és fél millió dolláros (2,6 milliárd forint) feltőkésítésében - tájékoztatták a befektetők az MTI-t.