Új szintre emelkedett a háborús félelem Kelet-Európában: idén ősszel az orosz hadsereg olyan nagyszabású, katonai gyakorlatra készül, amely talán a Baltikum megtámadását készítheti elő. Nyugati hadászati szakértők megnyomták a stoppert: szerintük az előttünk álló nyár lehet az utolsó békés időszak, és az ukrajnai békekötés után hat hónappal már újra döröghetnek a fegyverek. Eközben szombaton a németek és a franciák is megfenyegették Putyint.
Szerző(k): Thurzó KatalinA koronavírus-világjárvány következtében megszűnt számos vállalkozás, és a mögöttünk hagyott évek drámai változásokkal jártak a gazdaság szinte minden területén.
Szerző(k): S. A. S.Sorra állítják le az Egyesült Államokba szánt termékek gyártását a kínai vállalatok. Elsősorban a sportszer- és játékgyártók, valamint az olcsó tucatcikkeket előállítók kerültek nehéz helyzetbe Donald Trump vámintézkedései miatt. Most új értékesítési csatornákat és új piacokat igyekeznek felkutatni.
Szerző(k): G. É.Újabb frontot nyitott az amerikai vezetés a világ meghatározó pénzügyi-gazdasági szervezeteivel. Miközben Donald Trump a FED-et bírálta, pénzügyminisztere a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak ment neki.
Szerző(k): G. É.A Tesla elhalasztja a megfizethető Model Y piacra dobását, pedig a cég 2026-ra 250 ezer olcsóbb autót szeretne eladni az Egyesült Államokban.
Szerző(k): L. K.2025 februárjában az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal mérséklődött, éves szinten 4,5 százalékos visszaesést mutatott.
Szerző(k): T. E.A termelés az idén is csökken, de már csak 2 százalék körüli mértékben, miközben a munkahelyek számának csökkenése folytatódni fog, ha az általános gazdasági teljesítmény nem javul lendületes ütemben.
Szerző(k): EconomxEgyre kevésbé akarnak befektetni hazájukban a német iparvállalatok. Azzal igyekeznek lefaragni a költségeikből, hogy külföldre teszik át a termelésüket.
Szerző(k): G. É.