Megérte odatenniük magukat az Uber-sofőröknek az indulást követő napokban, 50 vagy akár 100 ezer forintos bónuszt hozhatott nekik, ha letudtak 10, illetve 30 fuvart. Többen igazoltak át a Bolttól és a Főtaxitól, a cég azt ígéri, az első három hónap jutalékmentessége után is versenyképes ajánlata lesz a taxisok számára. Ez alapján a Boltnak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, pedig a 12-25 százalékos leadót elengedve már így is fix 9 százalékra váltott.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA Főtaxi-csoport tulajdonosa szerint élére álltak a változásoknak, és ebben kiváló partnerre találtak az applikáció alapú személyszállítás úttörőjében. Ma indította el újra szolgáltatását Budapesten az Uber, ahová már több mint 3 ezer sofőr jelentkezett. Júniusban az utasok három alkalommal, összesen ötezer forintig ingyenesen próbálhatják ki a szolgáltatást.
Szerző(k): Vígh GáborA tagországoknak két évük van arra, hogy a platform alapú munkavégzésről szóló új európai parlamenti irányelvet átültessék a saját jogrendjükbe.
Szerző(k): T. E.A taxiszolgáltató tavaly növekedett, idén azonban visszafogottabb, de pozitívabb elmozdulásra számít.
Szerző(k): Zádori BenceA Bolt és az Uber után egy szintén ismert márka jön a fővárosba.
Szerző(k): T. E.