Annyi lehet a nyári táboroztatásoknak
A gyermekvédelmi törvény egyik javaslata között az is szerepel, hogy csak erkölcsi bizonyítvánnyal dolgozhatnak diák önkéntesek a gyermektáborokban.
Annyi lehet a nyári táboroztatásoknak
A gyermekvédelmi törvény egyik javaslata között az is szerepel, hogy csak erkölcsi bizonyítvánnyal dolgozhatnak diák önkéntesek a gyermektáborokban.
Párizs társadalmi tisztogatásba kezdett
A francia rendőrség újabb bevándorlótábort ürített ki Párizs központjában
Több ezer fesztiválozó rekedt a nevadai sivatagban
A heves esőzések miatt az ikonikus Burning Man fesztivál több ezer résztvevője vesztegel jelenleg is az egyre inkább mocsárra hasonlító nevadai sivatagban. Egy ember meghalt.
Vérvizsgálat és útlevél: a nyári lovas táborok harmadánál fordultak elő hiányosságok
A lovas táborok nyári szezonális ellenőrzésekor a 41 vizsgált létesítményből 13 helyen fordultak elő kisebb hibák, jellemzően adminisztrációs, állategészségügyi, valamint nyomonkövetési hiányosságok – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nébih közölte: kell-e aggódniuk a szülőknek
A jogszabályoknak megfelelően működik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által országosan ellenőrzött 153 nyári tábor többsége, a hivatal két esetben: egy budapesti és egy Komárom-Esztergom vármegyei tábor üzemeltetőivel szemben indított eljárást. A szezonális ellenőrzés augusztus 11-ig folytatódik.