Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint így a következőkről döntött a kormány:
Szerző(k): Szabó DánielDecember 21-én kell utoljára iskolába menni, január 9-én kell majd először tanításra mennie a diákoknak – jelentette be Gulyás Gergely, vagyis hosszabb lesz a téli szünet. Azt is elmondta, hogy a kormányzat is leáll majd ebben az időszakban.
Szerző(k): Szabó DánielA volt szlovákiai oktatási miniszter élesen bírálta azt a lehetőséget, hogy végszükség esetén távoktatásban működjenek az iskolák az energiaproblémák miatt. Ha lenne utóda, válaszolhatott volna neki.
Szerző(k): Komócsin SándorA kancelláriaminiszter szerint észszerű lenne, ha elmaradna az őszi szünet, és helyette a téli lenne öt nappal hosszabb az iskolákban. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke azt mondta az RTL Híradónak: jó lenne, ha már szeptemberben döntene erről a kormány, és az öt nap valójában hármat jelentene, mert az őszi szünet első két napja - halottak napja és mindenszentek - munkaszüneti napok. A téli szünet így három nappal korábban, december 19-én kezdődne és január 2-ig tartana.
Szerző(k): Domokos ErikaA polgári perrendtartásról szóló törvény alapján 2022. július 15. és augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok - hívja fel a figyelmet az Országos Bírósági Hivatal közleménye. Július 15-én, a bíróságok napján mindenhol szünetel az ügyfélfogadás.
Szerző(k): Domokos ErikaPénteken zárva lesz a gyógyszertárak többsége, a háziorvosi, fogorvosi és szakrendelők, valamint a védőnői tanácsadók is az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napján, Semmelweis-napon.
Szerző(k): Csernátony CsabaMár a tavaszi szünetben is ingyenesen utazhatnak a MÁV-Volán csoport és a GYSEV belföldi járatain április 14. és 19. között azok az alsó tagozatos gyerekek, akik a jegyvásárláskor bemutatják sárga Kajla-útlevelüket és személyazonosításra alkalmas igazolványukat, diákigazolványukat - közölte a MÁV.
Szerző(k): Szász PéterRekordévre készülhet a nyári táboros szakma, a vakációs lehetőségek szervezői már készen állnak a dömpingre. A családok stabilabb anyagi helyzete és a kedvezményes táboroztatások lehetősége ugyanis nagy lendületet adhat a Covid-által negatívan érintett ágazatnak - mondta a Napi.hu-nak Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője.
Szerző(k): Tér DiánaTájékoztatást adott ki a Nemzeti Adó és Vámhivatal az üzemanyagtöltő állomások üzemszünetének bejelentéséről.
Szerző(k): K. Kiss Gergely