Már elérhetők a NAV adóbevallási tervezetei
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet.
Már elérhetők a NAV adóbevallási tervezetei
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet.
Egyre többen várják az adónk egy százalékát
Megjelent a NAV honlapján azoknak a civil szervezeteknek és egyházaknak a listája, amelyeknek a személyi jövedelemadónk egy százalékát felajánlhatjuk. Tavaly az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta a legtöbb adományt, több mint 337,2 millió forintot utal el számukra az adóhatóság.
A magyarok 70 százaléka tudja, mi a dörgés, de a kormány még több kontrollt vezet be
A Nézőpont Intézet bemutatta a Hófehér gazdaság felé című legújabb elemzését, amely Magyarország gazdaságfehérítési eredményeit mutatja be közép-európai összehasonlításban. A rendezvényen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, még szélesebb kontroll alá vonják a magyar gazdaságot. De kiderült az is, hogy tízből hét magyar hisz a kapcsolati tőkében.
Változhat az szja-törvény: kevesebb, de szigorúbb nyilatkozatot kellene írnunk
Az országgyűlés napirendjére került egy törvényjavaslat, amely többek között a személyi jövedelemadót is érinti.
Este leállt az informatikai rendszer, plusz egy napot adtak az adóbevallásra
Május 23-ig benyújtható az szja-bevallás. Az új határidő az 1+1 felajánlásra is vonatkozik.