Szerbiában csökkent az átlagbér
Szerbiában csökkentek az átlagkeresetek, mind a statisztikai átlagszámításban, mind a medián átlagot tekintve, miközben az infláció ott is felpörgőött.
Szerbiában csökkent az átlagbér
Szerbiában csökkentek az átlagkeresetek, mind a statisztikai átlagszámításban, mind a medián átlagot tekintve, miközben az infláció ott is felpörgőött.
Koszovó enyhített a korlátozásokon
A kedvező járványmutatók fényében a koszovói kormány vasárnaptól enyhített a korlátozásokon, rövidült a kijárási tilalom, hosszabb ideig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, és többen vehetnek részt a rendezvényeken.
Szerbiában úgy beindult a járvány, hogy védettségi igazolványhoz kötik az esti szórakozást
Védettségi igazolásra van szüksége szombattól Szerbiában azoknak, akik 22 óra után szeretnének a vendéglátó- és szórakozóhelyek beltéri részében tartózkodni, az intézkedést a bejelentések szerint nagyon szigorúan ellenőrzik majd - közölte a szerbiai közszolgálati televízió szombaton az MTI szerint.
Csőddel fenyegeti a szerbiai cégeket az energia drágulása
Szerbiában vállalati csődökkel fenyeget az áram drágulása, ezért a szakmai szervezet azt várják a kormánytól, hogy az adók mérséklésével csökkentse a cégek energiaszámláját.
Szerbiában is bevezetik a védettségi igazolványt
Szombattól védettségi igazolvány felmutatásához kötik a szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek látogatását Szerbiában - közölte a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb a szerdai ülését követően.