MÁV-sztrájk: ezek a vonatok állhatnak le március 10-től
A Mozdonyvezetők Szakszervezete eljuttatta a MÁV-START-nak a március 10-től tervezett sztrájk alatt közlekedtetni vállalt vonatok jegyzékét.
MÁV-sztrájk: ezek a vonatok állhatnak le március 10-től
A Mozdonyvezetők Szakszervezete eljuttatta a MÁV-START-nak a március 10-től tervezett sztrájk alatt közlekedtetni vállalt vonatok jegyzékét.
Utolért a sztrájkhullám egy nagy múltú magyar iparvállalatot is
Sztrájkbizottság alakult a Tungsramnál - derül ki a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete és a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete közös közleményéből.
Nő a feszültség a Molnál, már a finomító és a kitermelés is érintett
Sztrájkbizottság alakult Mol Nyrt.-nél a négy országos szakszervezetből három összefogásával, miután a munkáltató a bértárgyalásokat a harmadik forduló után megegyezés nélkül lezárta. Ezzel a sztrájkkészültség immár nem csak Mol Petrolkémiai Zrt. tiszaújvárosi üzemére, hanem a százhalombattai Dunai Finomítóra, valamint az energiatársaság szénhidrogén-kitermelő egységeire: egyebek közt az algyői és a gombai telephelyekre is kiterjed. Bár a Mol ajánlata nyomán az alapbérek több mint 7 százalékkal emelkednek, az érdekképviseletek szerint ez csak trükközés a számokkal, mivel a többletet a juttatásokból vonják el.
Nincs megegyezés: sztrájkbizottságok alakulnak a Molnál
Az elmúlt napokban a Mol Nyrt. és a szakszervezetek közötti bértárgyalásokat a munkáltató megegyezés nélkül lezárta, és egyoldalú végrehajtást bejelentette be, mert ugyan az álláspontok közeledtek, de a munkáltató a szakszervezetek és a dolgozók számára elfogadható mértékű bérfejlesztést ajánlani nem tudott.
Visszaszóltak a padagógusok: alaptörvényellenes a sztrájkjog korlátozása
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormány péntek este kihirdetett rendelete.