surányi_györgy

07.
07.
17:30
Surányi György: az a félelmem, hogy az év vége felé így is recesszió lesz

Surányi György: az a félelmem, hogy az év vége felé így is recesszió lesz

Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz – véli Surányi György volt MNB-elnök.

Szerző(k): Domokos László
06.
24.
10:38
Surányi György: bármikor megszólal Matolcsy és Nagy, a forint azonnal gyengül

Surányi György: bármikor megszólal Matolcsy és Nagy, a forint azonnal gyengül

„Semmi sem indokolja, hogy 400 forint legyen egy euró” – állítja Surányi György volt jegybankár, aki szerint Matolcsy György és Nagy Márton szinte minden szavára gyengül a forint, ami azt mutatja, hogy a piac szemében sem a kormánynak, semi a jegybanknak sincs hitele, írja beszámolójában a forbes.hu.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
05.
26.
15:39
Surányi: négy évig kitarthat a gazdaság EU-s támogatás nélkül

Surányi: négy évig kitarthat a gazdaság EU-s támogatás nélkül

A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke nem lát valós esélyt a válságra, de a magyar kormány unortodox gazdaságpolitikája szinte minden tekintetben gyengébben teljesít, mintha az elfogadott gyakorlatokat igyekeznének követni. Stabilitásunkat a 2009-2016 között ledolgozott államadósságnak köszönhetjük, de a gazdasági növekedést gyakorlatilag teljes mértékben az uniós pénzeknek köszönhetjük. Az euró bevezetése szerinte sokáig ráért, de most már 4-5 éven belül, az állami önérdek is ezt diktálná.

Szerző(k): Sasvári Marcell
01.
05.
11:43
Surányi György: keserű lesz az ébredés a választások után

Surányi György: keserű lesz az ébredés a választások után

Most lesz két-három hónap, amikor a kormányzati pénzszórása miatt ideiglenesen úgy fogják érezni sokan, hogy jobbá válik a helyzetük. Később azonban keserűen fognak ébredni, mert az infláció még magasabbra megy és ki fog derülni, hogy újabb pénzszórásra nincs lehetőség - véli Surányi György volt jegybankelnök.

Szerző(k): Domokos László
12.
28.
09:11
Surányi György: az infláció kétharmadáról a magyar kormány és a jegybank tehet

Surányi György: az infláció kétharmadáról a magyar kormány és a jegybank tehet

Surányi György, az MNB volt elnöke úgy véli, elkerülhetetlen, hogy a választást megelőző osztogatást kiigazítás kövesse, sőt már jelenleg is vannak megszorítások, amelyeket a kormány az önkormányzatok sanyargatásával érvényesíti.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
16.
17:51
Surányi György szerint így is fenntarthatóbbá lehetne tenni az autópályák finanszírozását

Surányi György szerint így is fenntarthatóbbá lehetne tenni az autópályák finanszírozását

Az autópályák koncesszióba adásának lehetősége kapcsán Surányi György volt jegybankelnök írt a jelenlegitől és a javasolttól is gyökeresen eltérő megoldást a Portfolio.hu-n.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
09.
10.
11:00
Surányi: az MNB tudatosan gyengíti a forintot

Surányi: az MNB tudatosan gyengíti a forintot

Minél közelebbről nézzük a magyar gazdaságot, annál több kérdőjelet lehet megfogalmazni - állapította meg Surányi György egyetemi tanár, volt MNB-elnök a Pénzügykutató Zrt. konferenciáján. Véleménye szerint túlságosan prociklikus a magyar gazdaságpolitika, ez idővel inflációt okoz, miközben az MNB tudatosan gyengíti a forintot.

Szerző(k): Domokos László
03.
31.
19:18
Surányi: félő, hogy kimaradunk az EU-ból

Surányi: félő, hogy kimaradunk az EU-ból

Még akár négy-öt évig folytatható ez a gazdaságpolitika Magyarországon, csak közben legyen világos, hogy a régiós versenyben nem tudtuk tartani a helyünket - mondta Surányi György a G7-nek.

Szerző(k): Domokos Erika
12.
10.
11:11
Lehullott az álarc: Magyarország megroppant és nagy bajban van

Lehullott az álarc: Magyarország megroppant és nagy bajban van

Magyarország meglehetősen aggasztó irányt vett, a jogállamiság szempontjából megroppant, amely fokozott korrupcióval párosul. Ez egy olyan toxikus kombináció, amiből lehet, hogy önerőnkből ki sem tudunk jönni - hangzott el a Transparency International (TI) Magyarország konferenciáján.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
11.
22.
16:24
Az euróval és anélkül is sikeres lehet Magyarország

Az euróval és anélkül is sikeres lehet Magyarország

Euróval és anélkül is sikeres lehet Magyarország - ezzel együtt érdemes lehet belépni az eurózónába - derült ki a 25 éves születésnapját ünneplő GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján.

Szerző(k): Domokos László