Elhelyezkedési segítséget nyújt a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. dolgozóinak a Pénzügyminisztérium, közölték is, hogy nincs hiány üres álláshelyből Békés megyében. De nem mentik meg magát a vállalatot.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint 270 ezer szíriai menekült tért haza eddig külföldről - közölte Mihail Mizincev vezérezredes az orosz védelmi minisztériumban tartott sajtóértekezletén.
Szerző(k): Domokos ErikaA Lehman Brothers 2008. szeptemberi csődje nyomán fagyott le a világ pénzügyi rendszere megfosztva Magyarországot is a hitelektől, ami IMF-kölcsön felvételére és kőkemény megszorításokra kényszerítette az ország akkor vezetését. Elkerülhető lett volna-e a katasztrófa?
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság 18 millió euró (mintegy 5,7 milliárd forint) értékű pénzügyi csomagot fogadott el Irán gazdasági és társadalmi fejlődésének előmozdítására irányuló kezdeményezések támogatására - közölte az uniós bizottság az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMiközben örömmel tudatta az EU és Görögország a világgal, hogy lezárult az adósságválságba került ország harmadik mentőprogramja is, és nincs szükség újabbra, a beteget valójában nem sikerült tisztességesen meggyógyítani.
Szerző(k): Komócsin SándorHa Görögország nem kap újabb hitelt, nem tudna nyugdíjat fizetni - mondta Regős Gábor közgazdász, a Századvég Alapítvány elemzője az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterÁll a bál Görögország jövője körül: augusztusban lezárul az ország harmadik segélyprogramja, amelyet követően államkötvényei piaci értékesítéséből kellene hitelhez jutnia, ám kérdés mernek-e majd a befektetők hitelt adni a megtépázott Görögországnak. A hét végén tisztulhat a kép ez ügyben.
Szerző(k): Komócsin SándorGörögország hamarosan történelme egyik kritikus időpontjához érkezik: ha hitelezői nem enyhítik gigantikusra hízott államadósságát, akkor már a nyáron nagy bajba kerülhet. Ha megkapja a (további) könnyítést, akkor az EU és az IMF nyolcéves gyámkodása után többé-kevésbé újra saját lábára állhat.
Szerző(k): Komócsin SándorMintegy 4,4 milliárd dollárt ajánlottak fel a polgárháború sújtotta Szíriában élő rászorulók és a környező államokban menedéket keresők idei támogatására szerdán az Európai Unió és az ENSZ által szervezett brüsszeli donorkonferencia résztvevői - jelentette az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos Erika