A BUX 11.30-kor 26 476,99 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 79,53 pontos, 0,30 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 42,55 ponttal magasabb.
Szerző(k): MTI-EcoA Tesla Motors Inc. tegnapi bejelentése szerint a múlt héten bemutatott Model 3-ra vonatkozó előrendelések száma egy hét alatt meghaladta a 325 ezret. Ez minden elemzői várakozást felülmúlt. A bemutató előtt az elemzők az első héten 100 ezer darabra számítottak, ezt már az első napon sikerült átlépni.
Szerző(k): EconomxA várakozásoknál jobban nőtt a Samsung Electronics első negyedéves eredménye, elemzők szerint ebben komoly szerepet játszott a Galaxy S7 sikere.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxEmelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei szerdán, főleg a kiskereskedelmi és egészségügyi vállalatok szerepeltek jól.
Szerző(k): MTIA magyar részvények benchmarkhoz képesti felülsúlyozását javasolják a Raiffeisen elemzői negyedéves stratégiájukban, a Magyar Telekom részvényeit vásárolnák. Optimisták az egész régió kilátásait illetően, s az idei lassulást követően jövőre ismét a növekedés gyorsulására számítanak Magyarországon. A forint erősödése viszont korlátozott lehet.
Szerző(k): EconomxFelfüggesztette a Pfizer és az Allergan az egyesülésről szóló tárgyalásokat - írja a CNBC meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A legutóbbi amerikai adópolitikai változásokkal a 160 milliárd dolláros ügylet könnyen meghiúsulhat.
Szerző(k): portfolio.huHamarosan indul az első negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, s a várakozások szerint ez lesz már a harmadik negyedév, amikor csökkennek a vállalati profitok. A piac egyre inkább a prérifarkasra emlékeztet, aki épp túlfutott a szikla peremén, még nem zuhant le, de már elfogyott lába alól a talaj.
Szerző(k): EconomxAz európai tőzsdén jegyzett cégek profitnövekedési üteme idén olyan alacsonyra zuhanhat, amire a pénzügyi válság óta nem volt példa. Nehéz látni, mitől lehetnének optimisták a befektetők.
Szerző(k): Economx