Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, a befektetőket megnyugtatta, hogy felfelé indult el a banki részvények árfolyama, de az Infineon német chipgyártó vállalat pozitív előrejelzése is sokat lendített a hangulaton. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 1,17 százalékkal, 456,03 pontra ugrott, miután előző nap két és fél havi mélyponton zárt.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 134,84 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 53 369,78 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szász PéterIndexemelkedéssel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi nagy veszteségek után. New Yorkban a DJIA-30 index 0,61 százalékos, az S&P-500 index 0,55 százalékos erősödéssel nyitott a Wall Streeten, a Nasdaq piac Composite indexe pedig 0,91 százalékkal kezdett magasabban.
Szerző(k): Szász PéterA hétfői leállás 6 milliárd dollárral csökkentette a Facebook-alapító vagyonát.
Szerző(k): Csernátony CsabaA pocsék szeptember után a befektetők rázós októberre készülnek tőzsdéken. Az október a statisztikák szerint valóban mozgalmasabb hónap a többinél, azonban egyelőre még nincs igazán ok az aggodalomra.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA gazdasági ciklusok szabályszerűségei hatással vannak a piacokra. Az infláció emelkedik, és tovább nőhet a jövőben, emiatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tovább emelheti a kamatokat. Az Amundi az idén 2,1, jövőre 2,4 százalékos alapkamattal számol.
Szerző(k): Herman BernadettA bajba került kínai ingatlancég, az Evergrande tulajdonosát újabb csapás érte, pókerpartnere is megkezdte a kiszállást cégéből.
Szerző(k): Lovas-Romváry András