Lemondta fellépéseit Ákos, súlyos betegség áll a háttérben
Váratlanul minden nyári fellépését lemondta Kovács Ákos. A Kossuth-díjas dalszerző-énekesnél rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak.
Szőnyeg szélére állította Magyarországot az OECD: javítani kell az egészségügyön
Fejenként évente 1925 eurót költ Magyarország egészségügyre, nagyjából az uniós átlag felét – derül ki az OECD friss országjelentéséből. Bár az állami finanszírozás aránya nőtt, a betegek továbbra is jelentős összegeket fizetnek saját zsebből, miközben a rossz egészségi mutatók, a magas halálozás és a kockázati tényezők még mindig az EU-átlag felett maradnak.
Forradalmi áttörés a rák gyógyításában: magyar kutatóké a páratlan siker
Egyelőre állatokon végzett gyógyszerkísérletek alapján sikeresen gátolta a bőrrák és a tüdőrák növekedését, míg a mellráknál teljes gyógyulást ért el magyar kutatók azon fejlesztése, amelyet a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és az ELTE közösen jegyez.
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Egy nemzetközi kutatócsoport legfrissebb felfedezése új távlatokat nyithat a daganatos megbetegedések gyógyításában, most a bőrráknál értek el kiugróan jelentős eredményt LED-fény révén.
Forradalmi áttörés a rák kezelésében: a megterhelő kemo helyett jöhet a fényterápia
Áttörés küszöbén a rákterápia: egy új, LED-fényt és nanorészecskéket alkalmazó kezelés jóval kíméletesebb megoldást kínál, mint az eddigi eljárások. Már csak néhány lépésre van az olcsóbb kezelés.
Élen járnak a rákstatisztikában a magyarok: a biológiai kor mérése hozhat áttörést a megelőzésben?
Miközben Magyarországon minden negyedik haláleset hátterében daganatos megbetegedés áll és a halálozási ráta 30 százalékkal meghaladja az uniós átlagot, egy friss amerikai kutatás a felgyorsult biológiai öregedést azonosította a rákkockázat egyik lehetséges kulcstényezőjeként. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a megelőzésről alkotott képünket.