Ezzel a két élelmiszerrel vehetjük fel a harcot a rák ellen
A kutatás szerint az olajsav mintegy „energiát ad” nekik, hatékonyabbá téve a daganatok elleni védekezést.
Ezzel a két élelmiszerrel vehetjük fel a harcot a rák ellen
A kutatás szerint az olajsav mintegy „energiát ad” nekik, hatékonyabbá téve a daganatok elleni védekezést.
Veszélybe került a híres hintőpor, rákos betegségek kialakulásához járulhatott hozzá
Óriási perek elé néz a Johnson&Johnson az Egyesült Királyságban is, miután az Egyesült Államokban lezajlott perekben már volt, akinek 25 millió dollárt kellett fizetnie. Most 3000 emberrel néz szembe a hintőporai miatt a vállalat, amelyet azzal vádolnak, hogy rákot okozó anyag van a termékeiben.
Száműzné az alkoholt a WHO
Világszerte az Európai Unió térségében fogyasztják a legtöbb alkoholt, és ugyanitt az ezzel összefüggő rákos megbetegedések vezető haláloknak számítanak.
Újra kell írnunk a jövőt, komoly krízis fenyegeti Magyarországot
Hazánkban a daganatos megbetegedések továbbra is az egyik legnagyobb egészségügyi kihívást jelentik, évente majdnem tizenkétezer korai haláleset következik be rák miatt, az OECD adatai szerint.
Rák miatt esett át komoly műtéten Joe Biden, ilyenek az esélyei
Donald Trump elődjénél a prosztatarák után újabb daganatra bukkantak, emiatt kellett megoperálni.