Visszaszólt Rogánnak a Bankszövetség
A bankok szerint nem érdekük azon szerződések felmondása, amelyek az árfolyamgát kiterjesztésével fizetőképessé tehetők.
Visszaszólt Rogánnak a Bankszövetség
A bankok szerint nem érdekük azon szerződések felmondása, amelyek az árfolyamgát kiterjesztésével fizetőképessé tehetők.
Rogán ismét üzent a bankoknak
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri a bankokat, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba. Rogán Antal emellett arra kérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, vizsgálja felül a devizahitelek napokban történő bankok általi felmondását, a köztársasági elnököt pedig arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a héten elfogadott jogszabály mielőbbi kihirdetésért.
Sosem találná ki, mire kapott 200 milliót Rogán kerülete (frissített)
Három és fél milliárd forintot osztanak szét idén a tanyafejlesztési program keretében. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta. A belvárosi tanyaprogram összesen 226 millióból gazdálkodhat. - Válaszolt a kerület!
Jövő héten foglalkozik a Kúria a devizahitelesek ügyével
Csak a jövő héten foglalkozik a Kúria azzal, hogy miként reagáljon a kormánypárti politikusok devizahitelesekkel kapcsolatos felszólításaira - tudta meg az Index. Utóbbiak azt szeretnék, ha a legfelsőbb bírói fórum egyértelműsítené a devizahitelekkel kapcsolatos jogi kereteket - az adósoknak kedvezve -, jogi szakértők szerint viszont önmagában az is botrányos, hogy a politika felől ilyen felszólítást kap a független bírói hatalmi ág.
Még egy pofont kap az OTP a kormánytól?
A bankok mérlegelhetik, hogy megéri-e nekik a gyűjtőhitel-számlára nyújtott állami garancia fejében elengedni a deviza-jelzáloghitelek egy részét, de számíthatnak rá, hogy az állami mentőintézkedések terén a fekete leves még hátra van.