A skótok többsége attól függően tartaná fenn országa háromszáz éves unióját az angolokkal, hogy az Egyesült Királyság kilép-e az EU-ból vagy sem. Ezzel még durvábbá válhat a csapás, amelyet a brexit mérhet a szigetországra. A veszteségek máris megjelentek.
Szerző(k): Komócsin SándorAndrzej Duda lengyel köztársasági elnök azt szeretné, hogy a lengyel függetlenség elnyerésének 100. évében, azaz idén tartsanak népszavazást az immár több mint 20 éve elfogadott alkotmányról.
Szerző(k): Barabás JúliaNépszavazáson, nagy többséggel utasították el vasárnap a Tolna megyei Madocsán azt, hogy a település közelében kavicsbánya nyíljon.
Szerző(k): Szepesi AnitaSvájcban vasárnap két népszavazást tartanak, az egyik a monetáris rendszer reformjáról szól, a másik pedig arról a javaslatról, hogy feltételekhez kötnék az online szerencsejátékot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielIsmét érvénytelen lett a szlovén kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal 27 kilométer hosszú szakaszán egy második vágány építéséről rendezett vasárnapi népszavazás, amely kiírását a legfelsőbb bíróság rendelte el újra - közölte a helyi sajtó.
Szerző(k): Szepesi AnitaNem lesz brexit. Erre a következtetésre jut egy befektetési szakértő, látva mennyi minden szól az Egyesült Királyság és az EU válása ellen. A londoni kormány tevékenysége szerinte napról napra erősíti annak esélyét, hogy a szigetország uniós tagállam marad.
Szerző(k): Komócsin SándorElőször fordult elő az elmúlt közel két évben, hogy a britek többsége támogatna egy újabb népszavazást az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról. Szemben 2016 júniusával, amikor általában nyilvánítottak véleményt a brexitről, ezúttal az év második felére elkészülő EU-brit válási szerződésről kellene dönteniük.
Szerző(k): Komócsin SándorAz országban vasárnap tartanak népszavazást arról, hogy a lakossági előfizetésekből tartsák fent a közszolgálati tévéket és rádiókat.
Szerző(k): Szabó DánielMost vasárnap szavazhatnak a budapesti Erzsébetváros lakói arról, hogy helyi vendéglők továbbra is nyitva tarthassanak-e éjfél és reggel hat óra között. A híres bulinegyed működésének korlátozásáról szóló referendumot egy civil szervezet kényszerítette ki.
Szerző(k): Komócsin Sándor