Az áfafizetési kötelezettség eleinte biztosan visszafogja a vásárlási kedvet, az EU-n kívülről vásárlók kétharmada úgy tervezi, kevesebbet rendel majd július 1-e után. Elképzelhető tehát, hogy előnybe kerülnek a hazai és az európai e-kereskedők - derül ki a Posta felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóMotoros védőruházati termékek szállítására írt ki közbeszerzést a Magyar Posta Zrt., nettó 362,8 millió forint keretösszeg erejéig.
Szerző(k): Németh GézaMég egyszer utoljára ő is a régi módon küldött üdvözletet a családnak.
Szerző(k): Rácz GergőA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkezdte a papíralapú szja-bevallási tervezetek postázását, ezt idén mintegy 225 ezer ember kérte. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók téves adatszolgáltatása miatt felülvizsgálandó, befizetendő vagy visszaigényelhető adót tartalmaz.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronavírus elleni küzdelem mellett is több jogszabály változik meg május elsejétől. Így - többek közt - jobban aggódhatnak a szabálytalan gyalogosok, megszűnik a távirat, valamint a fővárosi lakossági kéményseprési feladatok átkerülnek a katasztrófavédelemhez.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy korszak tényleg véget ért.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idén 225 ezren kérték az szja-tervezet postázását, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA-oldalára mintegy 2,5 milliószor kattintottak az ügyfelek - írja az MTI az adóhivatal közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterSikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt 2019-ben - közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész az MTI-vel.
Szerző(k): Szász Péter