Brüsszel áfát javasol a postai szolgáltatásokra
Brüsszel áfát javasol a postai szolgáltatásokra
A Magyar Posta kivonul egyes befektetéseiből
A Magyar Posta Rt. rövid távon az alaptevékenységére kíván koncentrálni, ezért kivonul minden olyan befektetéséből, amely belátható időn belül nem térül meg. Végelszámolás vár például a Tetrára és a Defendre, bár az is elképzelhető, hogy ez utóbbiból a Posta és az MFB kivásárolja a V. I. B. Kft. üzletrészét, és így a cég folytathatja tevékenységét. A napokban elfogadott üzleti terv szerint egyébként a Posta 6 milliárd forint veszteséget vár az idén.
Februártól kínálja szolgáltatásait a Posta utazási cége
Kezdetben beutaztatásokat végez majd az az utazási iroda, amelyet a Magyar Posta Rt. vásárol meg és amelyet a későbbiekben saját név alatt működtet. A társaság várhatóan februárban értékesíti az első repülőjegyet, s a cég emellett más utazási irodák ajánlatát is kínálja kezdetben négy, majd pedig az ország kétszáz postáján.
Privatizálják a német postát
Németországban teljesen privatizálják az országos postai szolgáltatást. A pénzügyminisztérium ezen a héten terjeszti a kabinet elé a tervet a Deutsche Post állami tulajdonban lévő 69 százalékos, teljes pakettjének eladásáról. A minisztérium megerősítette a Der Spiegel című német lap jelentését, amely szerint a teljes körű privatizáció előtt módosítani kell azokat a törvényeket, amelyek kötelezően többségi állami tulajdonrészt írnak elő a Deutsche Postban.
Akár egy év múlva működhet a Posta biztosítója
Kedvező esetben akár már egy év múlva működhet a Magyar Posta (MP) biztosítótársasága, amelynek alapításáról az MP, illetve tulajdonosa a közeljövőben hozhatja meg a végső döntést. A részletek kidolgozása még hátravan, de annyit már most tudni lehet, hogy első lépésben életbiztosítót alapítanának, bár párhuzamosan vagy később más biztosító alapítása sem kizárt – mondta lapunknak Szarka Imre, a Magyar Posta pénzforgalmi igazgatója. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.