Az osztrákok mintegy 70 százaléka szerint országuk rossz irányban halad, nagyjából 40 százalék idő előtt megtartaná a 2018-ban esedékes parlamenti választást - derült ki a Der Standard című osztrák lap által hétfőn bemutatott felmérésből.
Szerző(k): MTI27 éves uralkodása alatt mindössze másodszor intéz népéhez televíziós beszédet Akihito császár. A 83 éves uralkodó eddig erre csak a 2011-es cunami után szánta el magát. Hétfőn pedig azért, hogy bejelentse: elképzelhetőnek tartja lemondását a trónról, 56 éves fia javára – írta a BBC alapján azt Index.
Szerző(k): EconomxA würzburgi és az ansbachi merénylet után Németországban ugyan kismértékben csökkent Angela Merkel támogatottsága, de a lakosság túlnyomó többsége nem gondolja, hogy a kancellár menekültpolitikája felelős a támadásokért - mutatták ki szerdán ismertetett felmérések.
Szerző(k): MTIA Népszabadság kormányoldalról úgy értesült, Orbán Viktor nem néptribuni, hanem intézményesített európai uniós posztot céloz meg.
Szerző(k): EconomxA félelem vámszedőinek győzelmétől tart a The Economist, a világ legbefolyásosabb hetilapja. A nyugati világ értékeit zárójelbe tévő, erős kezű vezetéssel házaló politikusok között előkelő társaságban helyet kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
Szerző(k): EconomxA kabinet mától megszüntette a szociálpolitikai tanácsot, az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): EconomxUgyanabban a stílusban folytatódott az amerikai republikánusok elnökjelölő konvenciója, amilyenben kezdődött: az egyik fő téma a potenciális versenytárs, Hillary Clinton börtönbe küldése volt, a másik Donald Trump ingatlanmágnás nem túl csillogóra sikerült fényezése.
Szerző(k): EconomxSegíteni fogja a Jobbikot Simicska Lajos nagyvállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök volt barátja - szivárogtatták ki az üzletember környezetéből. A szocialistáktól is megkeresték, de azt a pártot esélytelennek tartja.
Szerző(k): Economx