A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai túlnyomó többséggel Gyurcsány Ferencet választották újra a DK elnökének - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Jobbik nyolc évben maximálná, hogy valaki miniszterelnök lehessen Magyarországon - írja az MTI.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTöbb százan vettek végső búcsút Torgyán József egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől, a Független Kisgazdapárt (FKGP) volt elnökétől kedden délelőtt Budapesten, a Szent István-bazilikában - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai kormány bejelentette hétfőn: szankciókkal sújtja Tareck El Aissami venezuelai alelnököt, mert a kábítószer-kereskedelem egyik vezéralakjának tartja.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBenyújtotta lemondását hétfő este a napok óta támadások és viták kereszttüzében álló Michael Flynn, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA római kormányt vezető Demokrata Párton (PD) belüli ellentétek tisztázását sürgette Matteo Renzi jelenlegi főtitkár, volt kormányfő a balközép párt hétfői vezetőségi ülésén.
Szerző(k): Szász PéterA szakértők általában úgy vélik, hogy Kína lesz a következő évtizedek ázsiai szuperhatalma és egyben az USA egyetlen kihívója, ám vannak olyan kutatók, akik szerint az ázsiai óriás hatalmas területe és népessége olyan ballaszt, amellyel nem képes boldogulni.
Szerző(k): Komócsin SándorA 2016-os év a legkevésbé sem volt unalmas és az idei is érdekfeszítőnek ígérkezik. Volt is, lesz is izgalom, meglepetés, homlokráncolás - mondta Orbán Viktor kormányfő az évértékelő beszédében.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan