Miközben Izrael az elmúlt évtizedekben Pogátsa Zoltán közgazdász szerint két gazdasági csodát is véghez vitt, az igazságügyi reformterv azonban jócskán felkavarta az állóvizet. Február óta rendszeresek az országban a tüntetések, a Moody's rontotta az izraeli államadósság hitelminősítését – a Benjámín Netanjáhú vezette kabinet azonban hajthatatlan: nyíron újra előveszik a törvénytervezetet.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennÁllamalapításának 75. évfordulóját ünnepli a héten Izrael, ám a gazdasági csodáról amelyet az ország produkált manapság kevés szó esik. A tervezett igazságügyi reform, valamint az annak nyomán kialakult tüntetéshullám témája uralja most inkább az Izraellel kapcsolatos beszélgetéseket és cikkeket.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAzt követően, hogy a japán jegybank és a kormány egy akkor még szokatlan módszerrel, a pénzmennyiség bővítésével pörgette fel az ország gazdaságát, a közelmúltban is kifejezetten unortodox módszerekkel néztek szembe a világszerte taroló inflációval – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász. Kérdés azonban, hogy a jegybankelnökváltás után milyen monetáris politika várható Japánban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Gestapo finanszírozásától kezdve a terrorizmus közvetett támogatásán át az orosz oligarchák pénzének nyugatra juttatásáig számos sötét részletre hívta fel a figyelmet Pogátsa Zoltán közgazdász a Deutsche Bank múltjában.
Szerző(k): EconomxMonetáris politika tekintetében kifejezetten különutasnak tekinthető Japán. Pogátsa Zoltán közgazdász szerint érdemes megvizsgálni a tokiói kormány és a jegybank lépéseit, mert az eredmények őket igazolják.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennKétségtelenül hibázott a becsődölt Silicon Valley Bank azzal, hogy nem fedezték az állampapírok és kötvények kockázatát, az amerikai központi bankot azonban nagyobb felelősség terheli az összeomlásért – vélekedik Pogátsa Zoltán. A közgazdász kiemelte, a Fed inflációellenes küzdelme értelmetlen, ráadásul recessziók generálására alkalmas.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgyre többen költöznek Magyarország egyéb részeiről Budapestre vagy az agglomerációba, Görögországon kívül egyetlen másik uniós országban sem tapasztalható ilyen szintű aránytalanság egyetlen térség javára a népesség terén. A régió más országaiban rendre van érdemi alternatíva a fővárossal szemben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Team Jorge létezése és sikere, egy izraeli cég, amely mesterséges intelligencia segítségével hintett el, majd terjesztett álhíreket, Pogátsa Zoltán szerint ismét a közgazdaságtan egyik nagy igazságát támasztja alá.
Szerző(k): EconomxA ChatGPT hódítása kapcsán gondolkodott el Pogátsa Zoltán közgazdász legújabb podcastrészében azon, hol is állunk most a mesterséges intelligencia térnyerése felé vezető úton, valamint hogy bekövetkezhet-e egyszer a transzhumanista végkifejlet.
Szerző(k): Economx