Késlekedik ugyan a kötelezőnek mondott palackvisszaváltási rendszer tényleges beindulása, de a téma már napirenden van a közbeszédben, sőt, kutatás is készült arról, milyen lakossági fogadtatásra számíthat a gyűjtögetős szisztéma. Kiderült, hogy az új visszaváltási módszert legalább hallomásból ismerők háromnegyede hasznos és környezetbarát intézkedésnek tartja azt. Persze aggályok is vannak.
Szerző(k): Sánta AndrásJanuártól indul a kötelező visszaváltási díjas rendszer. A nagy kereskedelmi üzletekben automaták lesznek, de a kistelepülések üzletei számára is kitaláltak egy megoldást a szakemberek. Jönnek a dobozos mobil visszaváltó furgonok.
Szerző(k): Koncsek RitaJanuár 1-je helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon.
Szerző(k): EconomxA jövő évtől indul a kötelező visszaváltási rendszer Magyarországon, amelynek értelmében betétdíjat kell fizetni a palackokért, üvegekért. Összefoglaltuk a szabály legfontosabb pontjait, és a felmerülő kérdéseket is megválaszoljuk.
Szerző(k): Horváth BalázsA hulladékgazdálkodási szabályozással nem az az elsődleges probléma, hogy jelenlegi formájában egészen biztosan betarthatatlan, a gondot sokkal inkább az okozza, hogy ha nem sikerül finomítani a szabályokat, akkor az a kis borászatok végét jelenti – figyelmeztetett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.
Szerző(k): Gáll CsongorEgy új kormányrendelet értelmében 2023. november 16-ától adómentesen lehet ajándékozni és reprezentációs célból felszolgálni bizonyos oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, felcímkézett palackokban árusított borászati termékeket. A mentesség alá vont borászati termékek körébe az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet VII. melléklet II. részében szereplő, szőlőből készült termékek tartoznak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA jövő évtől itthon is bevezetik a kötelező visszaváltási rendszert, amelynek értelmében 50 forintos betétdíjat kell fizetni. Összefoglaltunk mindent, amit tudni érdemes az új szabályról. Mutatjuk, hogy melyik boltokban fog működni a rendszer. Az ezer fős lakosság alatti településeken élőknek valószínűleg meg sem éri leadni a palackokat.
Szerző(k): Horváth BalázsA jövő év elejétől induló kötelező visszaváltási rendszer miatt 50 forinttal drágulnak a dobozos és a palackozott üdítők.
Szerző(k): Zádori BenceAz Energiaügyi Minisztérium szerint a kormány célja, hogy minél gyorsabban átállhassunk a körforgásos gazdaságra, ezért alakult át már júliustól a hulladékgazdálkodás, és vezették be a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak többet kell fizetniük a termékeik után keletkező hulladék kezeléséért.
Szerző(k): Economx