Repülőrajt Budapesten
A kedvező nemzetközi hangulat átragadt Budapestre is, kérdés, hogy ma is alulteljesíti-e a BUX külföldi társait. A nyitásban mindenesetre 1,2 százalékkal 21 612 pontra javított a mutató.
Repülőrajt Budapesten
A kedvező nemzetközi hangulat átragadt Budapestre is, kérdés, hogy ma is alulteljesíti-e a BUX külföldi társait. A nyitásban mindenesetre 1,2 százalékkal 21 612 pontra javított a mutató.
Félresikerült a felpattanás Budapesten
Az ígéretes kezdés és a gyenge folytatás után mindössze 0,36 százalékos pluszban zárt a BUX. Az OTP és a Mol is kiábrándító teljesítményt nyújtott a nyugati társaihoz képest.
Lejtőre került Budapest is
Ugyan az amerikai piac még a pozitív tartományban zárt pénteken, az ázsiai tőzsdéken már repkedtek a mínuszok hétfő reggel és Európa is a vörösben nyitott. A BUX sem mentesült a negatív hangulat hatásai alól, a mutató 0,8 százalékkal 21 917 pontig esett.
Kiállították az európai bankok bizonyítványát
A tavalyinál nem sokkal több, összesen nyolc bank bukott meg az európai bankok idei stressztesztjén − ha a teszt alá vett 91 pénzintézet közül az utolsó pillanatban önként kiszálló német tartományi bankot, a Helabát is figyelembe vesszük, akkor kilenc −, további 16 bank éppen csak átment az ezúttal először az Európai Bankhatóság (EBA) által lebonyolított vizsgán. A nyolcaknak 2,5 milliárd euróra van szükségük tőkehelyzetük rendbetételéhez. Előzetesen a piacok arra számítottak, hogy a korábbinál szigorúbbnak ítélt teszten biztosan nem felel meg több spanyol, görög, portugál pénzintézet − sőt esetleg német, illetve olasz bankok sem −, és az elbukóknál hiányzó tőke összesen euró-tízmilliárdos nagyságrendű lesz.
Nyolcan hasaltak el a bankok ítéletnapján
Az európai bankfelügyelet (EBA) stressz tesztjén nyolc bank bukott el. Együttesen 2,5 milliárd euró tőke hiányzott a pénzintézeteknek ahhoz, hogy megbirkózzanak a feltételekkel.