Katonai bűncselekmény gyanúja miatt nyomoznak az Országgyűlési Őrség egyik magas rangú tisztje ellen, aki a vád szerint egy tavaly előtti rendezvényen ittasan megalázta és zaklatta több kolléganőjét.
Szerző(k): T. E.A házelnök pontot tett az elmúlt napok találgatásainak végére, kijelentve, hogy Polt Péter „kiváló alkotmánybíró lesz”.
Szerző(k): T. E.A kormányfő ma a parlamentben sorra kapta az ellenzéki frakcióktól a kérdéseket, végül pedig Ukrajna elnökének megnyilvánulása kapcsán meglehetősen erős kijelentések hagyták el a száját.
Szerző(k): Sándor ZoltánA kormány figyelembe vette a Költségvetési Tanács javaslatát és a 2026-os költségvetés tervezetében jelentősen, 50 milliárd forintról 192 milliárd forintra növeli a tartalékalapot.
Szerző(k): T. E.A koffein valóban nem ajánlott gyermekek számára – ez azonban minden koffeintartalmú italra igaz, beleértve a kávét és a kólát is - ez áll a parlament döntésére készült reagálásban, amelyet a HELL adott ki miután megszavazták, hogy ezentúl nem vehetnek a 18 év alattiak energiaitalokat. A cég szerint nem ettől kell megvédeni a fiatalokat.
Szerző(k): EconomxA külügyminiszter az Országgyűlés előtt érvelt amellett, hogy miért kell elfogadni a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot.
Szerző(k): V. Á.Közel két tucat törvényjavaslatról tart zárószavazást ma a parlament, köztük arról is, amely lehetővé tenné, hogy az EP-képviselők mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság visszavonja, ha nem tesznek vagyonnyilatkozatot.
Szerző(k): T. E.Az Európai Unió 2027-től készpénzfizetési korlátozást vezet be, kereskedelmi és üzleti tranzakciók esetében meghatározva a készpénz maximális összegét, míg a magyar parlament kormánypárti többsége egy nemrégiben elfogadott módosítással úgy döntött, hogy Magyarország Alaptörvényben garantálja a készpénzes fizetés jogát.
Szerző(k): T. E.